Centenáriumi ünnepség

2023.12.16. 14:31

Szijjártó Péter: identitásunk gyökere az elvégzett munka és a hit egysége

Identitásunk gyökere az elvégzett munka és az imádságos hit egységében rejlik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a bencés, a ciszterci és a piarista diákszövetség centenáriumi ünnepségére küldött videóüzenetében.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videóüzenetben köszönti a 100 éves bencés-, a ciszterci- és a piarista diákszövetség centenáriumi ünnepsége résztvevőit Budapesten, a Sapientia Főiskolán 2023. december 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a mai napig hálás azért, hogy a győri bencéseknél töltött majdnem négy éve során ezt a nevelést, valamint „az elvégzett munkának és a hitnek az egységét” kaphatta meg útravalónak.

A diákszövetségek centenáriumi éve megadja az alkalmat és a lehetőséget arra, hogy megtapasztaljuk az összefogásnak, az egységnek az erejét – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter arra kérte a jelenlévőket, hogy folytassák azokat az erőfeszítéseket, amelyek az egységre és az erőre irányulnak. 

Továbbra is képviseljük a világban, az egyre nehezebb körülményeket kínáló világban mindazt amit a bencéseknél, a cisztereknél, piaristáknál tanulhattunk

– fogalmazott.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára arról beszélt: az akkori minisztérium a kommunizmus legsötétebb évtizedei alatt eléggé megkeserítette egykori diáktársaik életét, de most a tárcánál a hat államtitkárból négy szerzetesrendi diák volt, és pusztán ez a tény is jól rávilágít arra, hogy a rendszerváltástól napjaikig jó irányba fordultak a dolgok.

Ebben elévülhetetlen érdemei vannak a szerzetesrendi és keresztény alapokon álló iskoláknak, valamint annak az értékközösségnek, amit az öregdiákok próbálnak képviselni

– mondta.

Takács Péter kiemelte, 

komoly felelőssége van az iskoláknak és az öregdiákoknak is, hogy a folyamatok ne forduljanak vissza, az irány megmaradjon.

Az államtitkár szerint a kérdés az, hogy milyen Magyarországot szeretnénk: olyan országot, amely krisztusi alapokon áll, keresztény értékrendre épül, az örök isteni értékek talapzatán áll, vagy ezzel ellenkezőt, woke ideiológiát, jóemberkedést, gender lobbyt, új marxistákat?

TAKÁCS Péter; TÓTH András
Takács Péter, a  Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára beszédet mond a 100 éves bencés-, a ciszterci- és a piarista diákszövetség centenáriumi ünnepségén Budapesten, a Sapientia Főiskolán 2023. december 16-án
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Ha bátran támaszkodunk egymásra és azokra az értékekre, amelyeket tanárainktól kaptunk, akkor nyugodtan lehetünk optimisták, és mondhatjuk azt, hogy a szerzetrendi iskolák és diákjaiknak a közössége méltó letéteményese lesz elődeinknek – mondta Takács Péter. Hozzátette: azt gondolja, hogy az egész magyar keresztény haza javára tudnak cselekedni.

Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, volt győri bencés diák, az ünnepséget szervező Szerzetesi Iskolák Diákjainak Társaság szóvivője (SZITA) elmondta: a társaság, a magyarországi szerzetesrendi diákszövetségek együttműködési fóruma 2022-ben jött létre, száz évvel azt követően, hogy 1922-ben Klebelsberg Kuno akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére megalakult az első szerzetesrendi nevelésben részesültek tömörítő diákszövetség: a ciszterci. Ezt követte 1923-ban a bencés és a piarista diákszövetség megalapítása.

TÓTH András
Tóth András, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese, a Versenytanács elnöke, volt győri bencés diák, az ünnepséget szervező Szerzetesi Iskolák Diákjainak Társaságának vezetője (SZITA) beszédet mond a 100 éves bencés-, a ciszterci- és a piarista diákszövetség centenáriumi ünnepségén Budapesten, a Sapientia Főiskolán 2023. december 16-án
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Hangsúlyozta: 

a centenárium 2022. évi kezdete alkalmat kínált, hogy a szerzetesrendi diákszövetségek között egykor szintén meglévő együttműködést is felelevenítsék. 

Ennek kezdeményezője az egykori győri bencés diák Szijjártó Péter, aki erre vonatkozó bejelentését 25 éves osztálytalálkozóján tette meg a győri Bencés Gimnázium dísztermében mondott - ott összegyűlt több száz, évfolyamtalálkozót ünneplő diáktárs előtti - köszöntő beszédében – emlékeztetett Tóth András.

Mint elmondta, a SZITA keretei közötti együttműködésben a legnagyobb tagsággal és múlttal rendelkező szerzetesrendi diákszövetségek vesznek részt: a Bencés Diákszövetség, a Magyar a Ciszterci Diákok Szövetsége, a Magyar Piarista Diákszövetség, a Ferences Öregdiákegyesület, a Miasszonyunk Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetsége. Az együttműködés célja a tapasztalatcsere és közösen elhatározott társadalmi jelentőségű programok megvalósítása, mint amilyen 2023-ban a bencés, ciszterci és piarista diákszövetségek alapításának századik évfordulójának közös megünneplése.

Tóth András szólt arról is, miután még élnek azok a generációk, akik el tudják mondani, hogy miben is ragadható meg a Magyarországon évszázadok óta jelen levő szerzetesi nevelés lényege, ezért össze akarták gyűjteni ezeket a tapasztalatokat, hogy akár olyan oktatási körülmények között is megvalósíthatók legyenek, ahol már kevesebb a szerzetes tanár. Ennek érdekében a SZITA a Magyar Diplomáciai Akadémia támogatásából kutatást indított.

A kutatás eredményeit Máthé-Tóth András, magyar teológus, vallástudós, egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének alapítója, egykori piarista diák vezette kutatócsoport értékelte ki, amelyet a SZITA egy ünnepi kötetben jelentetett meg.

Nógrádi László, a Bencés Diákszövetség elnöke azt mondta: a környezetünk, a gyorsuló idő, egy érdekek által vezérelt, rohanó világba szédít minket, de szerencsére vannak olyan értékeink, amelyek minden időben értékek, mértékek maradnak.

NÓGRÁDI László
Nógrádi László, a Bencés Diákszövetség elnök beszédet mond a 100 éves bencés-, a ciszterci- és a piarista diákszövetség centenáriumi ünnepségén Budapesten, a Sapientia Főiskolán 2023. december 16-án
Fotó: Lakatos Péter / Forrás: MTI

Pólya Viktor, a Magyar Ciszterci Diákok Szövetségének elnöke kiemelte, a közösség az az a többlet, amit a szerzetesek által „magunkba szívhattunk”, amikor szerzetesrendi közösségek a saját maguk közösségi formájukba meghívást adtak. Minden egyes iskolában érezhető, hogy az oktatáson, a nevelésen túl a közösségek formálása az, amely kiemelt módszerként megjelenik – mondta.

Strommer Pál, a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke az említett kutatás egyik megállapítását kiemelve azt mondta: 

a szerzetesrendi iskolák nem az egyformaság, hanem a sokféleség iskolái: miközben vannak általános jelenlévő jellegzetességek, tettenérhetők megkülönböztető sajátosságok is.

A kutatás szerint a szerzetesi nevelés lényege négy pontban ragadható meg: teljes idejüket és énjüket diákoknak szentelő nevelők; vallásos hit; közösség iránti igény kialakítása; valamint teljes embert nevelő pedagógia – olvasható a közreadott sajtóanyagban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában