Egészségügyi kockázat

2022.09.19. 11:30

Egy egyszerű trükk az alkoholfogyasztás csökkentésére

A kutatók hatékony módszert találtak arra, hogy rávegyék az embereket az alkoholfogyasztás csökkentésére: kiemelték az ezzel járó megnövekedett rákkockázatot és párosították ezt az egyes italok megszámlálásával.

Az emberek jelentősen csökkentették alkoholfogyasztásukat hat hét alatt

Forrás: Shutterstock

Az Addictive Behaviors című folyóiratban publikált tanulmány szerint a „miért csökkentsük" és a „hogyan csökkentsük" üzenetküldés különleges kombinációja hasznos lehet a népesség jó egészségének előmozdításában.

A túlzott alkoholfogyasztás természetesen nem csak rákos megbetegedéshez vezethet, hiszen számos probléma társul hozzá, beleértve a korai halálozást, a szívbetegségeket, az emésztési problémákat és a demencia fokozott kockázatát – írja az Origo.

Azt találtuk, hogy az alkohollal és a rákkal kapcsolatos információk egy konkrét gyakorlati tevékenységgel – az italok megszámlálásával – párosítása azt eredményezte, hogy az ivók csökkentették az elfogyasztott alkohol mennyiségét

– mondta Simone Pettigrew, a The George Institute for Global Health közgazdásza és pszichológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A tanulmányhoz az önkéntesek három kérdőívet töltöttek ki: az elsőt 7995-en, a másodikat három héttel később 4588-an, a végső kérdőívet három héttel később 2687-en fejezték be. A résztvevőket a szakemberek különböző csoportokra osztották, és különböző reklámokat és üzeneteket mutattak be nekik az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Az egyik kombináció azonban kiemelkedett a kontrollcsoporthoz képest:

Az alkohol és a rákos megbetegedéseket összekapcsoló tv-reklám, valamint az italok számának megszámlálására vonatkozó javaslat volt az egyik leghatékonyabb módszer, hogy az emberek megpróbálják csökkenteni alkoholfogyasztásukat. 

Ez volt az egyetlen alternatíva, ahol az emberek ténylegesen jelentősen csökkentették alkoholfogyasztásukat a hat hét alatt. 

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az alkohol rákkeltő hatású

– mutatott rá Pettigrew. 

"Ez olyan fontos információ, amelyhez az alkoholt fogyasztóknak hozzá kell férniük, ez azonban csak egy része a megoldásnak, mert mellette módot kell adni nekik arra, hogy lépéseket tegyenek a kockázat csökkentése érdekében" – hangsúlyozta.

Az egészségügyi világszervezet szerint az idő előtti halálozások 7 %-a világszerte az alkoholfogyasztás számlájára írható. 

A probléma kezelésének egyik módja, hogy az alkoholt fogyasztók tudatosabbá váljanak az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!