Bulvár-celeb

2024.05.10. 14:57

„Erre kevés a köszönöm” – üzentek a súlyos rákbeteg Tompos Kátya nevében

Azért döntöttek úgy, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek, mert úgy látták, nincs más remény.

MW

Tompos Kátya színésznő (1983-2024)

Forrás: MW bulvár

Mint arról korábban hírt adtunk, ritka rákbetegséggel küzd Tompos Kátya. A 41 éves színésznő olyan ritka daganatos betegségben szenved, amelynek a legmegfelelőbb kezelése Magyarországon nem elérhető, ezért a felépüléséért jótékonysági gálát és gyűjtést szerveztek – adta hírül a vg.hu.

Az eddigi támogtásokat megköszönve most a színésznő Facebook-oldalán közzétettek egy bejegyzést, amelyben hangsúlyozták: azért kezdtek bele az akcióba, mert úgy érezték, ez az utolsó lehetőség. Mint írják, Tompos Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság kizárása mellett igyekezett gyógyulni, „de egyedül elérte a határait”.

IGY17650
 Tompos Kátya
Fotó: Imre György

Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a köszönömnél, de amikor az összefogás, a ti összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik

– olvasható a posztban, amelyben köszönetet mondanak a színésznő kezelőorvosainak, az egészségügyi dolgozóknak, valamint a kezelésekkel és a gyógyszerekkel összefüggő költségeket finanszírozó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek is. A posztban megemlítik a Centrál Színház csapatát és azokat a barátokat, kollégákat, akik rendületlenül mellette álltak. 

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

– olvasható a posztban.

Szeretünk, Kátya címmel jótékonysági gálát szerveznek, amelyre május 25-én kerül sor a Szegedi Nemzeti Színházban.
Tompos Kátya támogatását a Fábián Juli Emlékalapítvány számlájára utalva is meg lehet tenni:
Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány

Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000

A megjegyzés vagy közlemény rovatba írja be Tompos Kátya nevét!

A gyűjtés határideje a koncert napja, május 25.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!