Döbbenet!

2023.05.24. 17:00

Lesújtó számok: rengeteg a baleset, sok az ittas sofőr Borsod útjain

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai ennyi ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött össze, amelynek következtében két személy elhunyt. Az ütközés következtében a teherautó az árokba hajtott, a személygépkocsi pedig kigyulladt, amelyben két személy elhalálozott.

Fotó: Vajda János

A rendőrség tájékoztatása szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye útjain 2023. május 15-e és május 21-e között hetven közúti közlekedési baleset történt, ebből négy esetben ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor tíz ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna - tudta meg a boon.hu.

A rendőrség felhívja a sofőrök figyelmét arra, hogy a tavaszi hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában