Miskolc réme

2023.09.15. 14:30

Sorozatosan tört fel parkoló autókat Miskolcon, letartóztatták

Minden mozdíthatót elvitt a kiszemelt személygépkocsikból.

Boon.hu

Kileste, melyik autót érdemes felnyitni

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint összesen 19 alkalommal lopott, vagy kísérelt meg lopást Miskolc közterületein parkoló autókból. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2023. év június és szeptember közötti időszakban követte el cselekményeit. Több alkalommal nyitott állapotban, őrizetlenül hagyott gépjárművekből lopott vagy kísérelt meg lopást, illetve többször lezárt járműveket nyitott ki és azokból tulajdonított el készpénzt, illetve különböző használati tárgyakat, például: kézi szerszámokat, napszemüvegeket, ruhadarabokat, fülhallgatót, laptopot.

Rács mögött pihen 

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet egyebek mellett több rendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megállapítására. 

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére rótt sorozatjellegű bűncselekmény miatt kiszabható büntetés tartamára tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el. Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában