Elfogták a rendőrök

2024.05.09. 16:20

Négy nap kellett csak hozzá

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

Elfogták a férfit négy nap alatt

Fotó: Dobi Tamás

Telefonon érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. május 4-én délután. A hívó elmondta, hogy utazásuk során megálltak pihenni a Novajidrány és Vizsoly közötti útszakaszon, ekkor észlelték, hogy az út melletti bokros területen egy vérző fejű nő ül, akivel nem tudnak kommunikálni.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek – az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai a sérültet kórházba szállították – és megkezdték az adatgyűjtést.

A beszerzett információk megalapozottá tették, illetve alátámasztották azt a gyanút, hogy a nőt – életveszélyes sérüléseket okozva – bántalmazták, majd elvették táskáját, mobiltelefonját, pénzét.

A nyomozók két napon belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 28 éves novajidrányi férfi gyanúsítható. Elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben, majd 2024. május 8-án Miskolcon elfogták.

Az eljárást folytató Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe is vették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában