Foglalkozás

2024.03.25. 12:39

Fürge ujjak diákoknak Szendrőn

Újabb délutáni programja indult útjára a Tanulj Tesó Alapítványnak, ezúttal Szendrőn. A Fürge ujjak kézműves foglalkozás során kötni tanulnak meg a diákok, Fazekasné Szarka Szilvia foglalkozásvezető nagy türelemmel osztja meg tudását a gyerekekkel.

Boon.hu

Forrás: Tanulj Tesó Alapítvány

A második foglalkozáson a szemfelszedés alapjait mutatta meg, köszönhetően az alapítvány támogatásának, mindenki a saját kötőtűjével kezében ismerkedett a szemfelszedés fortélyaival – számolt be róla közösségi oldalán az alapítvány.

„Abban hiszek, hogy minden életrevaló, életigenlő tudás együtt születik velünk, az, hogy meg kell tanulni, csak annyit jelent, hogy bátran el kell kezdeni, és aztán csinálni kell. A közös munka mindig nagy örömöt, izgalmat jelent a tanulóink számára. Fontos, hogy tudjanak egymásra figyelni, egymás mellett dolgozni és a végén örülni a közös, elkészült alkotásnak” – fogalmazott Szilvia.

„A cél az, hogy a Fürge ujjak foglalkozásain a gyerekek szívesen kézműveskedjenek. Legyen sikerélményük, és ha emellett még a finommotoros mozgásuk, a figyelmük, a kreativitásuk és az ízlésviláguk is fejlődik, akkor boldogabbá tettük az életüket” – tette hozzá az alapítvány.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában