Kitüntetés

2024.03.30. 15:00

Tisztikereszttel ismerték el a területfejlesztési munkáját

Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a magyar érdemrend tisztikeresztjét adományozta Lenártek András agrármérnöknek, szakközgazdásznak és volt országgyűlési képviselőnek, a BORA 94 Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetőjének. Az elismerést ünnepélyes keretek között Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter adta át a budapesti Vigadóban.

Édes Richárd

Lenártek András állami kitüntetést kapott

Fotó: Bujdos Tibor

A tisztikeresztet az észak-magyarországi régió, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye fejlesztése iránti elkötelezett munkájáért, a térségi együttműködés előmozdításában vállalt kiemelkedő szerepének elismeréséért kapta.  

lenartek-andras3
Lenártek András
Fotó: Bujdos Tibor

Nagyon megtisztelő számomra, hogy a köztársasági elnök állami kitüntetésben részesített. Én kaptam a kitüntetést, mégis érzem, az elismerés a szakterületemnek és kollégáimnak is szól. Mert a gazdaság- és területfejlesztési szakemberek sokat tettek azért, hogy a 90-es évek drasztikus gazdasági válsága ellenére a helyzet megforduljon, és régiónk a fejlődés irányvonalát kövesse

 – fogalmazott Lenártek András.

A megyei területfejlesztés frontvonalában 

Lenártek András a rendszerváltás után már 1990-től kezdve olyan szervezeteknél dolgozott, amelyek a megye fejlesztésére, gazdaságélénkítésére összpontosítottak. 1994-ben került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökséghez. 

„Akkoriban hivatalosan öten foglalkoztunk a megyében területfejlesztéssel. Mára több százra tehető azok száma, akik projektmenedzsment területén dolgoznak, azóta teljesen megváltozott a szakma” - beszélt az első időszakról Lenártek András.  

Kezdetben azon dolgozott egy válság sújtotta régióban, hogy megindulhasson a fejlődés. Lenártek András szerint az első évtized rengeteg kihívást hozott, és igazán nehéznek bizonyult. Mára beérett a munka, látszik a fejlődés a régión. 

„A munkámat ennek szellemében a legjobb tudásom szerint végeztem, az utóbbi több mint 30 évben, és amikor valaki vagy valakik szerint ez elismerésre méltó, az egy visszaigazolás arra, hogy mindennek volt értelme. Szerencsés vagyok, hiszen mindig közel lehettem azokhoz a területekhez, amelyeket nagyon szeretek, és úgy gondolom, értek is hozzájuk. Munkám során sok területtel ismerkedhettem meg, új kihívásokkal nézhettem szembe, amelyek segítségével újabb tapasztalatokat is tudtam szerezni. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy mindig olyan szakmai csapat vett körül, akikkel nem okozott nehézséget az új területek elsajátítása.”

Hová jutottunk a 30 év alatt? 

Vannak mutatók, amikben jelentősen előrelépett a vármegye. Ugyanakkor sajátos kettősség tapasztalható a régióban. A jól prosperáló városok mellett számos leszakadó, hátrányos helyzetű térség van a vármegyében. Hatalmas hiány van a jólképzett munkaerőben, ugyanakkor a tartós munkanélküliség is számottevő a megyében

 - foglalta össze a legfontosabb tanulságokat.

Persze nem egyszerű feladat a különböző elképzeléseket egy sokszereplős rendszeren úgy átgyúrni, hogy a végén egy jól funkcionáló fejlesztés szülessen, de a szakember úgy látja, hogy a legnagyobb siker abban van, ha elérjük azt, hogy többletforrás érkezik a vármegyébe.

Van még tennivaló 

Melyek a további fejlődés irányai? - kérdeztük a kitüntetettől. „Ez összetett kérdés. A véleményem az, hogy nagy hangsúlyt kell fektetnünk a megfelelő szakképzésre, fontos, hogy az innováció a vállalkozások és a közszféra irányába is teret nyerjen, valamint az infrasruktúra és az energiaellátottság tekintetében is van még tennivaló.”

„Ehhez érdemes Debrecen fejlődéséhez igazítani a régió gazdasági mozgását, és arra is figyelni, hogy olyan szerkezeti ágak kerüljenek a megyébe, amelyek jobban illeszkednek a helyi adottságokhoz„ - összegezte gondolatait Lenártek András.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában