2024.05.07. 10:30
Hadimúzeum nyílt a Zemplénben, Háromhután - képekkel
Izgalmas háborús relikviák láthatóak a felújított épületben.
Múzeum lett az épületből Háromhután
Fotó: BSZA
Hadtörténeti múzeummal is büszkélkedhet az alig több, mint száz lelkes Háromhuta. Az új intézmény, vagyis a Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum valószínűleg érdekes színfolt lesz a turisták által egyébként is látogatott településen.
A múzeum magánkezdeményezés alapján épült fel és alakították ki a benne látható kiállítást. A kezdeményező és létrehozó Verbovszki Dániel, aki már gyerekkora óta érdeklődik a magyar honvédség története, kiemelten az első és második világháborús emlékek, relikviák iránt. Minderről maga beszélt az átadó ünnepségen.
A jelenleg Budapesten villamosipari projektmenedzserként dolgozó fiatal ember abból a célból vásárolt egy ingatlant Háromhután, hogy feleségével és családjával együtt egyszer majd hazaköltözik szülőfalujába. Ennek a portának a sarkában, közvetlenül a csűr mellett állt a településen megszokott házaknál egy kicsit kisebb, leromlott állapotú, gazzal körbenőtt épület.
A tulajdonos elmondta: sokan azt tanácsolták neki, hogy bontsa le. Ő azonban arra gondolt, hogy létrehozza azt a múzeumot, amely a világháborúkat megjárt bakákra emlékezteti elsősorban a helybelieket, a szomszédos településen élőket, valamint a látogatókat. A bontás helyett így a felújítást választották, ami nem volt egyszerű. Pályázott is, ennek eredményeként a Teleki László Alapítványtól kapott egy akkora összeget, amiből a felújítási munkák jelentős részét el tudták végezni. A többi munkát a családja bevonásával nagyrészt saját maguk végezték el. A végeredmény egy olyan tájház jellegű épület lett, amely illeszkedik a település népi építészeti arculatába - közölte.
Az üknagyapa példája
Verbovszki Dániel sok időt töltött azzal, hogy ismereteit bővítse, így beszélt a második világháborúról a kort megélt idősekkel, szakemberekkel, részt vett hadisír gondozásban, hagyományőrzőként maga is kipróbálta a katona életet és mint utalt rá, sokat köszönhet a Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Körnek is. A relikviák gyűjtése néhány családi fotóval kezdődött, majd kutatott tárgyi emlékek után szülőfalujában, a szomszédos településeken, majd kapott ajándékba és vásárolt is olyan tárgyakat, amelyek az adott korról mesélnek.
A gyűjtemény megduplázódott azzal, hogy a település egykori tanítójának, Szabó Mihálynak a gyűjteményét megkapta gondozásra, aki évtizedekkel korábban szedte össze az abban fellelhető tárgyakat. A valamikori köztiszteletben álló pedagógus fia, Szabó György maga is beszélt az átadó ünnepségen. Verbovszki Dániel arról is mesélt, hogy üknagyapja, Vitéz Csupka Károly, a múzeum névadója három évet töltött a fronton, majd onnan hazatérve alapított családot és élte le tisztességesen az életét. Az ő példája volt a szeme előtt, amikor a most elkészült múzeum létrehozását kigondolta – mesélte. Az 50 négyzetméteres alapterületű épületben található kiállítás még nem teljes, de a tulajdonos reméli, hogy a továbbiakban is kapnak olyan eszközöket, amelyeket mások szívesen ajánlanak fel a korszak hadtörténetének minél részletesebb megismerésére.
A múzeum egyelőre előre bejelentkezés alapján látogatható, de mint a helyszínen megtudtuk azon igyekeznek, hogy rövidesen folyamatosan látogathatóvá tegyék.
Hadimúzeum nyílt a Zemplénben, Háromhután
Fotók: Bódisz Attila