„Nagyon várom már édesanyát...”

"Sok-sok izgatott gyerekarc fogad minket a Hajós utcai Hétszínvirág óvodában. Hamarosan kezdődnek az anyák napi ünnepségek a színekről elnevezett csoportokban" - így ír egy anyák napi ünnepségről húsz éve, 2004. május 3-án az Észak-Magyarország. 
- Az egész óvodában ma tartjuk az ünnepséget, csak csoportonként más-más időpontban. Én magam is izgatott vagyok, hogy hol mit hallunk, hiszen az óvónők döntöttek arról, milyen formában ünnepelnek - mondja Balogh Istvánné." Az újságíró be-benézett az egyes óvodai csoportok ünnepségére is: az akkori kicsik ma már huszonéves egyetemisták, pályakezdők lehetnek.

"A kék csoportban elkezdődött az ünnep, bekukkantunk. Kicsit elkésünk, már a virágot adják át az ovisok. Megható látni az egymáshoz simuló, néhol könnyes arcokat. Kattognak a fényképezőgépek is, néhány papa megörökíti a jeles eseményt.

Egy szál virág és puszi 

A zöld csoport közép- és nagy- csoportosai még öltözködnek. Néhány kicsi kérésünkre elmond egy verset, azt, amit a legszebbnek tartanak a műsorból. Gellérfi Erik elárulja, nagyon várja már az édesanyját az ünnepre, akárcsak az ikrek Kundráth Dalma és . Márk. De hogy mit adnak majd ajándékba? Az titok, somolyognak. Saját kezűleg készítették, vágták ki és rajzolták az emléklapot, az ügyesebbek már a saját nevüket is beleírták az anyáé mellé girbegurba nagybetűikkel. 

A műsor valóban rendhagyó. Az anyukák, nagymamák körbeülik a termet az óvodás székeken, a gyerekek középen körjátékokat játszanak. Majd mindegyikük megáll a saját édesanyja előtt, kezében már ott a szál virág, s ha közösen is, de csak neki szaval, énekel. Aztán boldogan ül anya ölébe, ölelik egymást... "