Hungary Helps

2024.05.07. 10:00

Azbej Tristan: senki sem vádolhatja Magyarországot a szolidaritás hiányával

Senki sem vádolhatja Magyarországot a szolidaritás hiányával, hiszen az ukrajnai háború kitörése óta az ország történetének legnagyobb humanitárius akciójával segíti a menekülő embereket, Gázában pedig humanitárius és karitatív tevékenységeket támogat – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Brüsszelben kedden, írja az MTI.

MW

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, mint előterjesztő felszólal a Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttmûködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Azbej Tristan, az EU-tagországok nemzetközi fejlesztési ügyekkel foglalkozó minisztereinek találkozóját megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta,

az ukrajnai háború kitörése óta Magyarország több mint egymillió menekült előtt nyitotta meg a határait, több százezer ember talált menedéket a magyar emberek és a magyar állam jóvoltából, valamint a kormány jelentős adományokat biztosít a belső menekültek ellátására Ukrajna területén belül.

Magyarország ugyanakkor minden olyan támogatást ellenez, amely a háború elhúzódásához és emberéletek kioltásához vezet – szögezte le. Magyarország csak olyan európai uniós támogatást hagy jóvá, amelyik a békét segíti elő és valóban az ukrajnai szenvedők megpróbáltatásainak vet véget – emelte ki.

Nem engedjük, hogy a Magyarországnak és a magyar embereknek járó uniós forrásokat Ukrajnának, vagy bárki másnak adják

– fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette: legfontosabb az azonnali fegyvernyugvás és a tűzszünet elérése.

Az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban azt mondta, Magyarország a Hungary Helps programon kereteiben gázai menekültek egészségügyi ellátását segíti Egyiptomban, Gáza területén belül pedig egyéb humanitárius és karitatív tevékenységeket támogat.

Közölte továbbá, Magyarország a Száhel-övezetben humanitárius fejlesztési és békeépítési kezdeményezésbe fogott a konfliktusok elmélyülésének megelőzésére, valamint hozzájárul az érintett országok fejlődéséhez azzal a céllal, hogy az emberek helyben boldoguljanak és ne induljanak el Európa irányába.

Kérdésre válaszolva elmondta, az Európai Unió Tanácsának július elsején kezdődő, féléves magyar elnökségének prioritásait egyebek mellett a humanitás, a stabilitás megőrzése és a fejlesztés határozza meg. Magyarország úgy gondolja, hogy a keresztényi szolidaritás jegyében a válságövezetekben élők jólétét biztosítani kell, és a migráció megelőzésének a lehető legemberségesebb módjait kell megtalálni.

Magyarország arra sarkallja az Európai Uniót, hogy ne a bajt hozza Európába, hanem a támogatás és a fejlesztéspolitika eszközein keresztül vigye oda a segítséget, ahol baj van

– tette hozzá nyilatkozatában a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában