Sport

2012.08.15. 19:23

Megfordult az edző szerepe Barcikán

Kazincbarcika - A keret fele frissen érkezett labdarúgó az NB II-es Kazincbarcikán, többségében külföldiek.

Kazincbarcika - A keret fele frissen érkezett labdarúgó az NB II-es Kazincbarcikán, többségében külföldiek.Szabó János, az NB II-es KBSC vezetőedzője számára nem ismeretlen a feladat, és biztos benne, hogy semmilyen kommunikációs probléma nem lesz csapaton belül annak ellenére, hogy több nemzet játékosai alkotják a hét végi másodosztályú rajtra készülő együttest. Mindezt a szerdai sajtótájékoztatón mondta el a szakvezető, amelynek keretén belül egyrészt bemutatták a sárga-kékek tizenkét nyári szerzeményét, másrészt hosszútávú együttműködés kötettett a Puebla Tanácsadó Kft.-vel, amely külföldi futballisták közvetítésével valamint étkezési utalványokkal segíti a Barcikát és amely kapcsolatban áll az egykori remek brazil játékossal, Edenílson Francoval – aki meg is jelent az eseményen. Három új játékos, Renan, Luiz és Maicon már ezen kooperációnak köszönhetően került a vegyészvárosba.

Kilencven millióra

Kőrösi Róbert a csapatot működtető KBSC FC Kft. ügyvezetője vázolta azt a stratégiát a rendezvényen, amit az elmúlt két évben követtek, s amelyről úgy érezték hogy – az eredményesség, az első ötbe kerülés miatt – változtatásra érett.

– Amit eddig csináltunk, az a középmezőnyhöz, a bennmaradáshoz elegendő volt az NB II-ben, de most az átszervezés miatt több kell ettől – hangsúlyozta a klubirányító. – Nem azt mondom, hogy a legkisebb, de a legoptimálisabb költségvetéssel mi dolgoztunk tavaly a másodosztályban, de az akkori 55 millió forintos költségvetést most 90 millióra tornásztuk fel, meglátásunk szerint ennyi kell a cél eléréséhez, ami mellett mindenki, edző, játékos letette a voksát.

Nem csak egyszerűen külföldi, hanem meghatározó külföldi játékosok érkeztek, kialakult egy olyan tizenhat-tizennyolc fős mag, amelyen belül versenyhelyzet alakul, alakult ki. Nem titok, júniusban körülbelül harminc név volt a noteszünkben, többnyire magyar játékosok, de az NB II-ben kiemelkedő, vagy annak kikiáltott labdarúgók irreálisan magas összeget kérnek, olyat, ami a produkcióval nincs arányban. Mindezek mellett az utánpótlás-nevelést továbbra is fontosnak tartjuk, nem szeretnénk leadni az elmúlt tíz év szintjéből.

Költözik a pálya

Szabó János beszélt arról is, hogy eddig inkább nevelőedzőként tevékenykedett a gyepen, ám most megfordul ez a szerepe, mert minőségi emberekből kell jó csapatot kovácsolnia. „Amihez minden lehetőséget megkaptunk a klubtól...” – szögezte le a tréner.

Kőrösi Róbert beszámolt még infrastrukturális fejlesztési tervekről, aminek egyik része, hogy a centerpályát átköltöztetik a régi helyére, amelynek a környezetét is alkalmassá teszik NB II-es összecsapások megrendezésére. A tájékoztató végén Edenílson Franco egy dedikált Cruzeiro mezt adott át az ügyvezetőnek, amit a KBSC árverezésre bocsát, és a befolyt összeget nemes célra, értelmileg sérült gyerekek támogatására ajánlják fel.


Változások

Jöttek: Szala Ákos (Budapest Honvéd), Varsányi János (Tiszaújváros), Szőke Roland (Hosszúpályi), Czégel Máté (Diósgyőr, kölcsönbe), Hornyák Marcell (Diósgyőr, kölcsönbe), Salvador Ela Francisco (SD Noja, spanyol), De Oliveira Cassini Renan Vinicius (Veszprém), Dos Santos Jose Luiz (Paranease, brazil), Reis Dos Santos Maicon Douglas (Sport Lisboa Nelas, portugál), Husanik Patrik (Mezőkövesd), Fótyik Dominik (Zilina, szlovák), Joseph Ngalle (Szigetszentmiklós).  

Mentek: Hamar Zsolt (Tiszaújváros), Horváth Szabolcs (Tiszaújváros), Toplenszki Szabolcs (Tiszaújváros), Molnár Gábor (Tiszaújváros, kölcsönbe), Szabó Péter (Ajka), Halgas Tibor (Diósgyőr, vissza), Bene Attila (Mezőkövesd, vissza), Illés Richárd (Putnok), Joussouf Konate (Svájc?), Simon Mbei (Svájc?), Daniel Gomez (?).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!