Kinek mennyi

Az új évben útjára indul az „Út a munkához” program. Jól hangzik: ne segélyből, munkából éljen az, aki képes a munkavégzésre. Jól hangzana: egy olyan országban, országrészben, ahol mindenki álláshoz jut, aki szeretne.
Csakhogy itt és most nem egészen erről szól az élet. Friss diplomások keresgélnek állás után évekig, sokszor képzettségüknél nem csak egy fokkal alacsonyabb kategóriájú munkát sem találnak.

Tömeges elbocsájtások a cégeknél, már a miénknél fejlettebb régiókban is, az állami, önkormányzati foglalkoztatókat pedig további megtakarításokkal szorongatják. S ugyan mit tud majd lépni egy iskolaigazgató, ha majd azt mondják neki: miért nem cseréli le a meglévő dolgozóit közmunkásokra?

Kérdés persze, talál-e köztük megfelelőt. Meglehet, udvarosnak nem feltétlenül, de például könyvtárosnak lehet. Egy friss hír szerint ugyanis az ország túlfelén lévő városban 25 segélyezett inkább lemondott a rendszeres szociális segélyről is, de nem fogadta el a méltóságán alulinak tartott, felkínált munkát. Itt, nálunk, egy elbocsátott könyvtáros ismerősöm számára ismét felfénylett a remény.

Talán megtalálhatja a visszautat a munkához. Nem lehetetlen, hogy iskolai könyvtárosként. Igaz, nem a régi béréért, hanem annyiért, mint amennyit a dombóváriak visszautasítottak. Mégis több a segélynél.