Vers mindenkinek

A magyar líra nem csak a gazdag múlt, de maga az időszerűség is: ráismerni a jelenre József Attila egy-egy sorában. Bujdos Attila írása.

Szinte közügy lett a héten a magyar líra: „Hoffmann Rózsa (KDNP) arról emlékezett meg, hogy 53 éve ünnepelik április 11-én, József Attila születésnapján a magyar költészet napját. Szerinte a költészet segíti az emberi élet teljességének megélését. Közölte, a KDNP üdvözölné, ha a legnézettebb hírközlő csatornákon sűrűbben jelennének meg a magyar költészet remekei kiváló művészek előadásában” – ezt tudjuk meg az MTI beszámolójából.

A volt oktatási államtitkár az Országgyűlésben, napirend előtt emelkedett szólásra, az emberi élet teljességének megélését segítő fontos eszközt a törvényhozás valóban lényegi kérdései számára fenntartott helyen és időben ajánlva mindannyiunk figyelmébe. József Attila születésnapját, és a KDNP ebből fakadó vágyát színes szövegkörnyezetben hozta szóba. Ugyanitt és ugyanekkor erről beszéltek mások: 450 ezer fiatal élhet tartósan külföldön (LMP), hét éve sikertelen a kormány egészségügyi politikája (MSZP), nem kellene ellopni (a Jobbik kormányzati korrupcióellenes óriásplakát-kampánya), nyáron vízummentességet kaphat Ukrajna (Fidesz). Nem sokkal később vitatta meg a Tisztelt Ház a közbeszédben „lex CEU”-ként emlegetett jogszabályt. Amelyet a kormánypárti képviselők, az ellenzék tiltakozása ellenére még aznap el is fogadtak. A folytatás ismert: polémia és felhördülés itthon és külföldön, a beláthatatlan következmények belátására irányuló gondolatkísérletek („mi ez az egész?”, „mi lesz ebből?”), másfelől kormányoldali szereplők részéről tudósok, Nobel-díjasok és a magyar fejlemények miatt aggodalmuknak hangot adó külhoni kormányzatok leszólása, mint akik nem érik fel ésszel, vagy nem is tudják, miről beszélnek.

Mindez természetesen nem tárgya ennek az írásnak, csak azért rögzítem, hogy egyben láthassuk a valóság összetettségét – mennyi minden vonja el a figyelmünket, amikor valaki jót akar: több verset a képernyőn.

Nagyon nem szeretném, ha félreérthető lenne, mert szerintem is kell ma a vers az embereknek. Kell a léleknek, kell a szívnek és kell az értelemnek is. Az is igaz, hogy a vers emberekig vezető útja göröngyös.

Pedig. A magyar líra nem csak a gazdag múlt, de maga az időszerűség is: könnyen ráismerni a jelenre Ady Endre, József Attila egy-egy sorában (például: „…De jogom van/és lélek vagy agyag/még nem vagyok s nem oly becses az irhám,/hogy érett fővel szótlanul kibírnám,/ha nem vagyok szabad!” – ugye. És ha azt akarjuk, hogy biztosabban fojtogasson a légszomj, legyen mindez: Latinovits Zoltán hangján, emelkedő hangsúlyokkal). Szemünk láttára születnek új és fontos költői életművek. A jó vers elvisz a napi hírekkel leírt világ valódi mélységeibe, megmutatja az emberi lehetőségek igazi méreteit, ami számít, hogy aztán ámuljunk: mi minden lehetnénk. Hogy érezzük magunkat kényelmetlenül, vagy ösztönözve a változásra: mik vagyunk, mind e helyett. Hogy miként tagolható, ha nem csak zsigeri indulatok nyitnák szólásra a szánkat. Hogy a világ nem csupán valóság, de a valóság: leírás is. Nem mindegy, ki rögzíti. Nem mindegy, kire figyelünk, kitől tanulunk, és milyen példát.

- Bujdos Attila -