2020.08.23. 07:03
Márta néni
Valahogy az ember soha nem felejti el azokat, akik tanították őket.
Forrás: ÉM
Az első tanító nénim arca, szürkéskék köpenye és tornacipője (mert mindig abban járt, valószínűleg kényelmi okokból) például még mindig tisztán él az emlékeimben. Pedig több évtized telt el azóta, hogy ott álltam kicsit megszeppenve az iskola udvarán az első tanévnyitó ünnepségen. Márta néni gyönyörűen írt a táblára, sok piros pontot és csillagot adott, ha kellett, feketét is, és hogy a sok tanulásban el ne fáradjunk, olykor leült a zongorához, mi pedig rázendítettünk
a törpék dalára: „Kis csákányom csak törjed, a hegyeket, a völgyet”. Ez volt a nem hivatalos indulónk.
El sem tudom képzelni, milyen emlékei maradnak az iskoláról azoknak a gyerekeknek, akik olyan intézményben tanulnak, ahol még most, augusztus végén is több tanítót és tanárt keresnek. A gyakorlat az, hogy megoldják a hiányt helyettesítésekkel vagy túlórával, hiszen muszáj. De lehet-e igazi élményeket szerezni fáradt, agyonhajszolt pedagógusoktól?
Kapcsolódó cikk:
