Jegyzet

2021.02.24. 20:02

Halászok

Míg nagyszüleink a halászatnak csak a hagyományos formáját ismerték, a fiatalabb generációknak már – sokszor a saját kárukon – meg kellett tanulniuk, hogy mit is jelent az adathalászat.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Mivel pedig az utóbbi években a járványhelyzet hatására is egyre inkább a digitális világba tevődik át a pénzmozgás és a vásárlás, így a bűnözők is „leültek a gép elé”, és a világháló adta lehetőségeket kihasználva próbálnak hozzájutni a pénzünkhöz.

Míg pár éve jókat derültünk a Google-fordítóval magyarított leveleken, addig ma már a csalók is kikupálódtak, és olyan megtévesztő oldalakat, leveleket küldenek, hogy ember legyen a talpán, aki kapásból felismeri a csalás lehetőségét. Pont ezért kell nagyon óvatosnak lennünk, ha az adatainkról és a pénzünkről van szó, és erre meg kell tanítani idejekorán a gyerekeinket is. A bankok már léptek, és a kétlépcsős ügyfél-hitelesítéssel segítenek a problémák kiszűrésében. Érdemes ezt is elsajátítani, mint az új kifejezéseket.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!