Jegyzet

2021.10.26. 07:05

Nehéz döntés

Sok szülőtársamtól hallottam az elmúlt hónapokban azt, hogy egyelőre egyáltalán nem bánja, hogy még nem lehet oltani a 12 éven aluli gyerekeket.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Na nem mintha nem féltené a gyermekét, hanem azért, mert sokkal könnyebben döntött a saját beoltásáról, mint ahogy a gyereke oltásáról fog dönteni, ha eljön az ideje. Márpedig hamarosan eljön, hiszen a vakcinagyártókat sürgeti a betegség terjedése, ami egyre fiatalabbakat fertőz, és okoz náluk is súlyosabb tüneteket.

Ez persze érthető, hiszen a gyerekek még oltatlanok, míg a felnőttek nagyobb része már oltva van. A vírus különböző változatai pedig nyilván arra mozdulnak, ahol könnyebb utat találnak, így az oltatlanok irányába. Hiszen nekik rosszabb a védettségük a betegséggel szemben.

Az én egyik gyermekem már elmúlt 18 éves, így nem akartam helyette dönteni. Kérte és felvette az oltást, semmi baja nem lett tőle, és a betegség is elkerülte eddig, tehát jó döntést hozott. A két kicsi viszont még alsós, náluk nekem kell döntenem, méghozzá felelősen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!