Jegyzet

2021.07.27. 07:00

Szelektíven otthon

Kisgyermekes nagycsaládként érzékenyek vagyunk a környezetünkre, és fogékonyak a minket körülvevő természeti és épített környezetünk megóvására és az erre felhívó üzenetekre.

Bacsó István

Bacsó István

Ezért évek óta szorgosan szétválogatjuk és külön gyűjtjük a szelektív szemétként leadható hulladékot. Külön kukába megy a műanyag és a fém, külön a papír.

Eleinte nem volt könnyű „megszabadulni” tőlük, mert csak Miskolc néhány pontján voltak kihelyezve a megfelelő gyűjtőedények. Így a két kuka bizony sokáig autókázott velünk a csomagtartóban, mire valahol ki tudtuk őket üríteni. (Mindez persze nem nagy szám ahhoz képest, hogy rokonaink a balatoni nyaralóból hordják haza a szelektív szemetet Nyíregyházára, hogy ne kelljen vegyes gyűjtőbe dobniuk.) Elképzelni sem tudom, hogy vidéken, kisebb településeken, ahol semmilyen begyűjtés nem volt, hogyan oldották ezt meg a környezetükért aggódók. Vagy ez még talán nem is múlt idő…

Mindenesetre, az évek során a helyzet sokat javult Miskolcon. Ma már az utcánkban vannak a szelektív kukák, sőt sárga zsákban bármikor kitehető a gyűjtemény, amit rendre el is visznek. Ahogy épül ki az ehhez tartozó infrastruktúra, úgy csökken a gyanú az emberekben, hogy „hiába gyűjtjük mi külön, úgyis összeöntik, és megy a szeméttelepre”.

Ha volt is ilyen, ma már bízunk abban, hogy valóban újrahasznosításra kerül a fém-, a műanyag- és a papírhulladékunk valahol, valamilyen formában. Hiszen már üzletileg is rentábilis ez a tevékenység, ha még nem is arany-, de valódi nyersanyagbánya.

És igen, az emberek és különösen a gyerekek megtaníthatók arra, hogy minden hulladék esetén mérlegeljék, hogy hová kell eldobni. És hová nem!

Ki lehet jönni például egy erdőből úgy is, hogy nem hagyunk magunk után „emlékeket”! És amint ezt megszokják, rögzült és magától értetődő automatizmussá válik. Legjobb, ha már gyerekkorban.

Három gyermekkel látom, hogy a nevelés működik. Sőt, ebben az életkorban nem is olyan nehéz elérni, hogy a csokipapír ne a bokorban landoljon a játszótéren. Amikor már tudják, mi a dolgok rendje, szólni sem kell.

Mostanában a fürdővíz továbbhasznosítása az új projekt, WC-öblítő vízként. Kis lépések a jó irányba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!