2019.09.06. 15:09
Fantasztikus bulival indult a Miskolci Sörfesztivál
Színes programok és választékos étel, ital kínálat várja a Miskolci Sörfesztivál résztvevőit.
Ha szeptember, akkor Sörfesztivál Miskolcon, ahol évről évre színes programokkal és híresebbnél híresebb fellépőkkel rukkolnak elő a szervezők. Idén sincs ez másképp, hiszen a népszerű francia dj-t, Willy William-et is sikerült Miskolcra csábítaniuk, aki a fiatalok körében nagy kedvenc. Az étel- és italkínálat változatos, és több fajta kézműves sört is megkóstolhatunk. Kijelenthetjük: idén tényleg sikerült a fesztivál lényegét megragadni, hiszen a söré a főszerep – természetesen a fellépőkön kívül.
Az a bizonyos 0. nap
Csütörtökön kezdődött a fesztivál a Népkertben, mivel ez a 0. napnak számított, így csak három előadó színesítette a programsorozatot. Ez azonban senkinek nem szegte a kedvét, sőt, rengetegen látogattak el erre napra, a szervezők azonban kiválóan kezelték a helyzetet, ugyanis ennyi emberre számítottak a visszajelzések alapján. Este 6-7 óra között volt egy erősebb roham a fesztiválkapuknál, akkor több száz méteres sorokat láthattak a járókelők, de ez nem is csoda, hiszen a koncertsorozatot a Follow The Flow nyitotta 7 órakor, majd őket követte a Groovehouse és az estét az ózdi fenegyerek, Majka zárta, ami előre garantálta, hogy fantasztikus buli lesz.
Fesztiválozzunk együtt!
Pénteken sem fognak unatkozni az érdeklődők, ugyanis 5 fellépő fogja elvarázsolni a közönséget, többek között a már említett Willy William is megmozgatja a fesztiválozókat. A pénteki és a szombat esti koncertpaletta sokkal színesebb és hosszabb is lesz. A vasárnapi napon pedig visszarepülhetünk a '90-es években, hiszen a retro est lesz.
A programok
2019. szeptember 6. Péntek
18.00 Anna and the Barbies
19:20 Kelemen Kabátban
20:30 Willy William
21:10 Honeybeast
22:50 Kowalsky meg a Vega
2019. szeptember 7. Szombat
17:40 Freddie
19:00 Horváth Tamás és zenekara
20.30 Intim Torna Illegál
21:50 Punnany Massif
23:30 Sigma Dj Set
2019. szeptember 8. Vasárnap
16:00 Ufo Update
16:50 Kerozin
17:30 Kozmix
18:15 Cory Aka Happy Gang
19:00 Irigy Hónaljmirigy
20:10 Ámokfutók
21:00 Republic
A szervezők arra kérik a fesztiválozókat, hogy próbáljanak meg a koncertek előtt egy picit hamarabb érkezni, mert a biztonsági ellenőrzéseken át kell jutniuk és nem szeretnék, hogy lemaradjanak a várva várt koncertekről!
(PR cikk)