2017.09.15. 14:02

Tiszaladány: Náluk falusi mozgalom a labdarúgás

Címkék#megyei II. osztály #megyei foci #tiszaladány #Tiszaladányi Községi Tűzoltó Polgárőr Sport és Ifjúsági Közhasznú Egyesület #megyei II #borsod #dr. Liszkai Ferenc #labdarúgás #foci

Tiszaladány - A megyei II. osztályú bajnokság Kelet csoportját Tiszaladány együttese vezeti.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Tokajhoz közeli, és Szabolcs-Szatmár-Bereggel határos településen mindössze 637-en élnek, ezért különösen büszkék pillanatnyi pozíciójukra. A tiszaladányiak eddig ötször léptek pályára, négyszer nyertek, az elmúlt hétvégén Erdőhorvátival 1-1-re végeztek és a csoportrangadón veszítették el első pontjaikat. A 29-8-as gólkülönbségük 13 egységgel párosul, mögöttük pedig több városi egyesület gárdája (a Cigánd tartalékcsapata, továbbá Sárospatak, Abaújszántó és Gönc) tanyázik. A meglehetősen hosszú nevű Tiszaladányi Községi Tűzoltó, Polgárőr, Sport és Ifjúsági Közhasznú Egyesület szerencsés helyzetben van, hiszen elnökként az a dr. Liszkai Ferenc vezeti, aki a község polgármesteri tisztségét is betölti.

Elkötelezettséggel

– Tokaj, Tarcal, Mád, Szerencs, Mezőzombor, aztán a már a szomszédos régiót képviselő Rakamaz és Tiszalök közé ékelődve nehéz dolog labdarúgást „csinálni”, de mi álljunk a harcot – mondta dr. Liszkai Ferenc, aki harminc éve az egyesület első embere. – Első meccsemet 1970. március 4-én játszottam, aztán harmincnégy évig fociztam. Vallom, hogy ezt a műfajt elkötelezettség, vagy inkább imádat nélkül nem lehet és nem is szabad művelni. Az itteni eredményes szerepléshez az önkormányzat biztosítja a nélkülözhetetlen támogatást, a mi esetünkben ez kiegészül egy tokaji vállalkozó szponzorálásával. Ha a helyi „erő” segít az utaztatásban, rendben tartja a pályát és a szociális létesítményt, már nagy baj nem történhet, ugyanis az eszközbeszerzés és a versenyeztetés több forrásból is megoldható.

Az elnök szerint Tiszaladányban aprólékos munkával építették fel az egyesületet, amelyet a sajátjuknak tekintenek: ha kell, pályáznak, gyepszőnyeget nyírnak, locsolnak vagy éppen társasgépkocsit vezetnek.

– Mindig a fiatalokra építettünk és ezzel nyertünk, nyerünk – folytatta dr. Liszkai Ferenc. – Ennek a mozgalomnak, amit labdarúgásnak nevezünk, a leglényegesebb része az, hogy a gyerekek számára sportolási lehetőség biztosítunk. Mi erre esküszünk a saját falunkban, ahol rengeteget dolgozunk a futballért, mert senki ne gondolja azt, hogy csak úgy, ingyen az ölünkbe esett a listavezetői szerep. Itt említem meg Liszkai Attila nevét: edzőnk és szövetségi képviselőnk már húsz éve foglalkozik a labdarúgással, és ha ő nem lenne, itt futball sem lenne.

Kevesen vannak

A ladányiak tizenötös keretéből nyolcan helyiek, a többiek bejárnak, például Tokajból, Csobajból és Mezőzomborról. Utánpótláskeretük szintén szűkös, és az elnök szavait idézve, majd elválik, hogy elegendő-e, vagy náluk is felüti a fejét a több klubnál tapasztalható játékoshiány. Melynek leküzdése érdekében kapust, belső védőt és támadót igazoltak, és a megszerzettek jó teljesítménye is hozzájárult eddigi kiugró szereplésükhöz.

A nagyok hetente kétszer, a kicsik egyszer edzenek, de az átjárási lehetőséggel így három tréningen is részt vehetnek a labdarúgók. A felnőtt gárda többségét fiatalok alkotják, a két kivételt a 42 és a 44 éves sportolójuk jelenti.

Arra a kérdésre, hogy milyen céllal vágtak a pontvadászatnak, dr. Liszkai Ferenc így felelt:

– Szeretnénk megnyerni a bajnokságot, viszont elismerjük, hogy a megyei I. osztály egyelőre meghaladná a lehetőségeinket, így valószínűleg nem vállalhatnánk a magasabb osztályt. Erről persze korai beszélni, az ötödik fordulót követően még nem rajzolódtak ki az erőviszonyok. Most Taktaharkányba megyünk, de a skótokkal – akik olyan gyakran „előre” lejátsszák a meccseiket – szemben nem tudjuk megmondani, hogy hatodszorra, és ezúttal vendégként mire leszünk képesek. Minket a szorgalmunk, az akaraterőnk és a lelkesedésünk hajt, az úgyis csak a sorozat végére derül ki, hogy a tudásszintünk meghaladja-e a csoport átlagát.

Baráti közösség

A Tiszaladány – Erdőhorváti (1-1) összecsapáson majdnem kétszázan szorongtak a pálya körül. Az elnök azt mondta, hogy a vendégfaluból aki csak élt és mozgott, hozzájuk utazott – saját erejükből jobbára száz körüli nézőszámot produkálnak. A Tisza-parti községben mindenki barátként tekint az alakulat tagjaira, akik szintén barátként küzdenek egymásért. Ennek egyik bizonyítéka, hogy hazai összecsapásaik után több órát együtt töltenek és ez a „szertartásos” idő is hozzájárult a kollektíva összekovácsolásához.