2010.02.11. 10:25
Szép emlékek, szép élmények
<p>Nagano, Salt Lake City és Torino után Vancouverben búcsúzik a tiszaújvárosi korcsolyázó. ÉM-interjú Sebestyén Júlia műkorcsolyázóval.</p>
Ez az utolsó szezonja, s már csupán két nagy verseny áll előtte. Az első az olimpia. A negyedik. Ennyivel csak a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina büszkélkedhet. Sebestyén Júlia, a Tiszaújvárosi SC 2004-es Európa-bajnoka annak idején még a helyi nyitott jégpályán ismerkedett meg a sportággal, s most, 2010-ben, Vancouverben, ő viszi majd hazánk lobogóját a pénteki (helyi idő szerint 18 órakor kezdődő) megnyitón. A miskolci születésű műkorcsolyázóval keddi elutazása előtt beszélgettünk.
ÉM: Milyen nehéz a magyar zászló?
Sebestyén Júlia: Körülbelül nyolc kiló. Egyszer már sikeresen megbirkóztam ezzel a feladattal, amikor 2002-ben a Salt Lake City-i téli játékok záróünnepségén vittem a zászlót. De azért nem ugyanaz a kettő. A végén ugyanis a zászlók egy sorban vonulnak fel, majd pedig a versenyzők vegyesen, keveredve és már felszabadult hangulatban. Ezzel szemben a megnyitónak más a forgatókönyve. Fantasztikus élmény lesz, a világ minden táján látni fogják. Még egyszer sem tudtam ott lenni az aktuális olimpia megnyitóján, hiszen a műkorcsolyázók később versenyeztek.
ÉM: Tizenkét esztendővel ezelőtt Japánban, Naganóban mutatkozott be olimpián, 17 évesen. Pár napja megnéztem az akkor készült videófelvételt, s hallom, ahogy a műsorközlő azt mondja: „...Júlia Sebestyén, aki Bulgáriát képviseli...”
Sebestyén Júlia: Igen, ez közvetlenül a rövidprogram előtt történt, mosolyogtunk is rajta az edzőmmel... Más is megmaradt bennem, az, hogy várni kellett, amíg a gyerekek összeszedik a kabalákat, illetve az egyéb, jégre dobott dolgokat, amiket Michelle Kwannak „címeztek” a nézők, s aki éppen előttem futott. Ő volt a nagy esélyes... Ilyen óriási korcsolyázókkal voltam együtt... Mindig szívesen nézegetem azokat a fotókat, amelyek akkor készültek. Csak ámultam az olimpiai faluban, rengeteg ember jött, ment a világ szinte valamennyi tájáról. Felnőttként ez volt az első nagy világeseményem.
ÉM: Lépjünk 2002-re. Egy tényleg nagy mezőnyben lett nyolcadik.
Sebestyén Júlia: Viszonylag az elején voltam és amikor egymás után futottak az ellenfelek, azt mondogattam magamban: ezt is megelőztem, ezt is megelőztem... A rövidprogramot követően a hatodik helyen álltam, alig hittem a szememnek. Korábban a fiúk versenyét néztük meg, a csarnok legtetején ültem, s fotóztuk az utolsó csoportot, amelyben a legjobb hat szerepelt. Beszélgettük, ki mire lehet képes, vibrált a levegő, erre tessék, én is az utolsók közé kerültem... Azzal tisztában voltam, hogy ezt a pozíciót nehéz lesz megtartani, de reméltem, hogy a tízben tudok maradni, ami az előzetes elképzelés volt.
ÉM: 2006-ban Torinóban megintcsak sokat vártak Öntől, de nem sikerült...
Sebestyén Júlia: Sajnos, abban a szezonban szinte végig hullámvölgyben voltam. Túl görcsösen akartam, nem tudtam olyan formába kerülni, mint amilyet előzetesen elképzeltem. Márciusban aztán edzőt is váltottam. Az elvárások tényleg nagyok voltak, s ennek maradéktalanul nem feleltem meg, ám szerintem a 18. hely elfogadható volt, hiszen mégiscsak az olimpián értem el. Örülök, hogy erre a játékokra is ki tudtam jutni; Olaszországban is rengeteg élményben volt részem.
ÉM: Ezen a „négyesen” azért időzzünk még el egy picit. Bizonyosan sohasem gondolta, hogy egyszer majd... ennyiszer...
Sebestyén Júlia: Egy sportoló fejében sok minden megfordul kiskorában. Velem is így történt. A televízió előtt ülve láttam a közvetítést az 1992-es albertville-i játékokról, Kristi Yamaguchit, vagy két évvel később Lillehammerből Okszana Bajult. Pontosan emiatt örültem iszonyúan, amikor összejött Naganó, amihez három válogatón is bizonyítanom kellett.
ÉM: A kanadai város mínusz kilenc órára van Budapesthez képest, okozhat problémát az átállás?
Sebestyén Júlia: A szakemberek azt szokták mondani, hogy ahány órával „tolódik” az ember, annyi napra van szüksége az akklimatizálódáshoz. Ha ezt vesszük, akkor tíz napom lesz a versenyig, tehát annyi, amennyi indokolt. Edzések természetesen lesznek a helyszínen is, de már nem olyan intenzívek, mintha itthon lennék. Okosan megpróbálunk minden percet kihasználni edzőmmel, Gurgen Vardanjannal.
ÉM: Versenyzett már Vancouverben?
Sebestyén Júlia: Igen, rendeztek itt világbajnokságot 2001-ben, s a tizennyolcadik helyet szereztem meg. Vagyis maga a város nem ismeretlen, csak a csarnok, mert a korcsolyaversenyeket nem ott bonyolítják le, ahol kilenc éve a vb-t.
ÉM: Ön szerint ki nyeri az aranyérmet?
Sebestyén Júlia: Nálam négy nagy esélyes van: a koreai Yu-Na Kim, aztán a két japán, Mao Asada és Miki Ando, illetve a kanadai Joannie Rochette. Azonban úgy érzem, hogy meglepetés is elképzelhető. Ez egy olimpia, ami semmilyen más versenyhez nem hasonlít...
ÉM: Saját cél?
Sebestyén Júlia: Sosem szoktam helyezést mondani, ezt ezúttal sem tenném. Szeretném kiélvezni az olimpia minden percét. Remélem, szép emlékekkel fogok majd hazatérni, s ugyanilyen élményekkel fogom megajándékozni a nekem szurkolókat.
ÉM: Alig három héttel később következik majd a világbajnokság Torinóban. Ott lesz?
Sebestyén Júlia: Nincs túl sok idő a kettő között, tehát minden bizonnyal elindulok. De jelenleg Vancouverre koncentrálok, százszázalékosan.
Forrás: Észak-Magyarország
A klubelnök |
Sebestyén Júlia sohasem váltott klubot, pályafutása során mindig „otthoni” egyesületének, a Tiszaújvárosi SC-nek a színeiben versenyzett. A TSC pedig igyekezett a maga erejéhez mérten segíteni a többszörös magyar bajnokot: „Az egész város, de szerintem minden magyar sport- és műkorcsolya kedvelő drukkolni fog neki azért, hogy jó eredményt érjen el – mondta Réti István, klubelnök. – Nagyon örültünk neki, amikor tavaly ősszel sikerült megszereznie az olimpiai kvótát, nemrég pedig remekül futott az Európa-bajnokságon. Lehetett látni rajta, hogy rendben van mind pszichésen, mind fizikálisan, önbizalmat szerzett Vancouverre. Bebizonyította, hogy még mindig ott van a helye a legjobbak között. Négy ötkarikás szerepléssel kevesen büszkélkedhetnek, s a saját véleményem az: ha Kanadában a tízben végezne, az óriási dolog lenne. |