Húsz év után mondta: elég...

Visszavonult az aktív játéktól Ivánkai Tamás, a megyei I. osztályban szereplő Emőd támadója.A 34. évében járó sportoló a hét végén, az Emőd – Mád mérkőzésen öltötte magára utoljára a klub mezét.

– Tizennégy esztendős koromban ismerkedtem meg a focival, tehát viszonylag későn, ha arra gondolok, hogy a mai gyerekek már 6-7 évesen rúgják a bőrt – kezdte az „obsitos” labdarúgó. – Többen azt kérdezték tőlem, hogy miért akasztom szögre a cipőmet, hiszen a megyei elitben sokkal idősebbek is szolgálnak még. Nos, a munkahelyi elfoglaltságaimmal már nem tudok megbirkózni, ugyanis kútkezelő vagyok az autópályán lévő egyik töltőállomáson, aztán a pénzügyi szakmában is ügyködöm és ebbe a sorba képtelenség beilleszteni a futballt. Az pedig nem járja, hogy edzés nélkül, csak úgy berontsak a kezdés előtt az öltözőbe és ezt mondjam az edzőmnek: mester, itt vagyok. Jóllehet tudom, hogy talán még szükség lenne rám, de a mondás szerint a leghosszabb szál kolbásznak is végére jutunk egyszer.

Elhalmozták

Ivánkai Tamást már a kezdés előtt és a meccs után is elhalmozták ajándékokkal Emődön. Kapott egy olyan labdát, amelyet minden játékos aláírt, aztán névre szóló mezzel is meglepték, az innivalók pedig már csak a habot jelentették a tortán.

– Azt kértem, hogy a kisfiammal, a 3 éves Zsomborral inthessek búcsút a pályának – folytatta a csatár. – Azt szeretném, ha idővel ő is labdarúgó lenne, erre a gyönyörű sportra szeretném nevelni, de még ettől is fontosabb, hogy mire felnő, megérezze a testmozgás örömét és egészséges ember legyen belőle. Ami engem illet: a csapat szurkolója maradok, a meccsekre is kijárok majd, az emlékeimet pedig egy életre megőrzöm. Nem volt könnyű elköszönni, de ez az élet rendje.

Sok száz

Az emődiek immáron egykori kedvence – a kis nyékládházi kitérőt is beleszámítva – sok száz megyei I. és II. osztályú, valamint körzeti találkozón szerepelt. Szezononként általában 15-20 gólt jegyzett.

– A legfőbb erényem a gyorsaságom volt – folytatta Ivánkai Tamás. – Találataim döntő részét bal lábbal szereztem, de megtanultam jobbal és nem is eredménytelenül, aztán olykor fejjel is a hálóba juttattam a „pettyest”. Átlagos, 178 centiméteres magasságom szorgalommal és akarattal párosult, aztán úgy jellemeztek, hogy jól tudok helyezkedni, labdát fedezni, no és rutinom is volt. Összességében azt mondhatom, hogy szép volt, jó volt, elég volt, jöjjenek a fiatalok.

ÉM-KT