boon-sportoldal

2018.07.04. 08:23

Blanka különleges útja az Eb-aranyig, ezüstig

Miskolc - A miskolci öttusázó egy nemzetközi versennyel a háta mögött Barcelonában megvillant.

Miskolc - A miskolci öttusázó egy nemzetközi versennyel a háta mögött Barcelonában megvillant.

Guzi Blanka két hete ezüstérmet szerzett a Spanyolországban megrendezett öttusa junior Európa-bajnokságon, és nem mellékesen – az ő remek egyéni eredményének köszönhetően – csapatban Gulyás Michelle-lel és Kalincsák Eszterrel aranyérmes lett. A miskolci Swimming Pentathlon Club versenyzőjével nem volt sima ügy ­összehozni a találkozót, és nem csak azért, mert az Eb után is folytatnia kell a kemény munkát, hanem azért is, mert több médiamegkeresést is visszautasítottak, csendet szeretnének a következő fontos megméretés előtt. De az Észak-Magyarországgal végül kivételt tettek, és Guzi Blankával együtt klubedzője, felkészítője, Fázold Henrik is ráállt egy közös beszélgetésre.

Azzal kezdődött

Ami azzal kezdődött, hogy kiderült, a Barcelonában junior aranyat és ezüstöt nyert 19 éves sportoló tulajdonképpen még csak harmadéves öttusázó.

– Nyolcéves voltam, amikor sportolni kezdtem, kézilabdáztam, amit az MVSC-ben fejeztem be, 16 esztendősen – mondta Guzi Blanka. – Mivel az öttusa korábban tetszett nekem, a kézizés befejezése után, 2015 nyarán az édesanyám az interneten kinézte, hogy Miskolcon is van ennek a sportágnak klubja, egy telefonhívás után egy kis idővel később edzésre jelentkeztem.

Arra a felvetésre, hogy nem túl szokványos, hogy 16 évesen egy sportágban újoncot fogadjanak, Fázold Henrik így reagált:

– Érdekes telefonbeszélgetés volt az első, hiszen attól függetlenül, hogy szeretem felépíteni a versenyezőket, és ennek érdekében hajlandó vagyok, ha partnert látok valakiben, én is sokkal többet hozzátenni, ez egy érdekes kihívásnak tűnt a számomra. Legelőször is megpróbáltam lebeszélni Blankát és az édesanyját arról, hogy belevágjunk, és bár az öttusának rengeteg szépsége van, de én csak a rosszakat soroltam. Ez a beszélgetés 2015 júliusában történt, és kiderült, hogy Blanka nem is tud eljönni edzésre, mert még el kellett mennie nyaralni… Egy hónapot adtam arra, hogy meggondolják magukat, de a határidő utolsó napjaiban jött az újabb telefonon, hogy megpróbálná. Mondtam akkor, hogy ne halogassuk, holnap jöjjön is edzésre. Azt akkor már tudtam, hogy még úszóalapja sincs, de amikor először találkoztunk, és kértem, hogy mutassa meg, hogy mit tud a medencében, mellúszást adott elő. Kértem, hogy a gyorsúszásból is mutasson valamit, de ezt rossz volt nézni, nem tudta hol, mikor kell levegőt venni, hogy kell a karját tartani, és hagy ne soroljam tovább. Aztán megnéztük a futását, de ez sem sok jóval kecsegtetett, hiszen a nála 4-5 évvel fiatalabbak is elmentek mellette.

Nem szegte kedvét

De ez nem szegte a kedvét Guzi Blankának. 2015 szeptemberében Fázold Henrik – aki egykoron maga is öttusázott – a harmadik számot is megmutatta az akkor 16 éves lánynak, novemberben pedig már vívóedzésen is részt vett. Naponta több órán át edzett, miközben a Herman Ottó Gimnáziumban tanult, biológia szakon. A sport és a tanulás párhuzamossága a tavalyi évben, az érettségi környékén volt nagyon kemény, Blanka és edzője együttesen megerősítették, hogy amikor nem edzett, hanem éppen utazott a buszon valamelyik tréningre, vagy onnan haza, akkor a tankönyveket bújta, minden percet kihasznált a tanulásra. Ennek eredményeként fel is vették az ELTÉ-re, a földtudományi szakra, ahol tavaly ősszel ennek ellenére nem kezdte meg a tanulmányait, halasztást kért. Az öttusa miatt.

– Ez az én ötletem volt – ismerte el Fázold Henrik. – Kíváncsi voltam arra, hogy a sportágba későn belépő fiatallal mennyit tudunk fejlődni, ha csak az öttusának élünk.

Tusa, két éve

Bejött – jelenthetnénk ki, de az edző biztosan tiltakozna, mert eredmények helyett csak a mostani Eb-szereplés támasztja alá ezt a kijelentést. Hiszen Guzi Blanka „tusázói” versenypályafutása éppen két éve kezdődött.

– Külön kérvényeztük, hogy Blanka 2016 júniusában Csepelen hagy induljon el fiatalabb versenyzők között egy háromtusa versenyen – mondta Fázold Henrik. – Aztán abban az évben már a saját korosztályában is rajthoz állt a háromtusa magyar bajnokságon, ahol különböző korosztályok vettek részt, és emiatt handicap-es verseny volt, ráadásul szakadó esőben. Ezek miatt nem nagyon lehetett tudni, hogy ki, mire volt jó. Blanka is beért a célba, gondoltuk, majd az eredményhirdetéskor kiderül, hogy mit ért el. Aztán ennek előtte odajött hozzám egy edzőkolléga és gratulált, majd jöttek mások is, és ugyanezt tették. Kiderült, hogy Blanka győzelméhez, hiszen ő lett az első…

A Fázold Henrik által felkészített számok, az úszás, a futás, a lövészet mellett elkezdték erősíteni a vívást, a budapesti Salamon Gábortól kaptak ehhez segítséget, aki, amikor ideje engedte leutazott Miskolcra és iskolákat adott a fiatal lánynak. A tavalyi év azzal telt, hogy a negyedik tusa után az ötödiket, a lovaglást is elkezdték fejleszteni, de ehhez Budapestre kellett feljárni edzésekre, és akkor vívóleckéket is ott vett.

– 2017 novemberében és decemberében volt egy-egy Héraklész felkészítőtábor, amelyen részt vettem, majd a márciusi öttusa junior országos bajnokságon a hetedik helyen végeztem – mondta Guzi Blanka. – Ez önmagamhoz képest jó eredmény volt, és talán ez is kellett ahhoz, hogy elmehessek Lengyelországba, egy válogatóversenyre, ahol szintén a hetedik lettem, de ez a hetedik hely azért más volt. Nem mellékesen a mostani Eb előtt ez volt az egyetlen nemzetközi versenyem… Áprilisban a felnőtt magyar bajnokságon, a külföldi indulókat nem számítva, az 5. legjobb eredményt értem el, májusban pedig az utánpótlás magyar bajnokságon az első helyen értem célba.

Heti 20-25 edzésen át vezetett az út ehhez, napi 4-6 óra edzéssel. A junior Eb-csapatba azonban csak egy héttel a kontinensbajnokság kezdete előtt kapott meghívást. De ha már ott volt, még egy lépcsőfokot lépett a fejlődésben, két éremmel tért haza.

– Úszással kezdtünk, a legjobb saját időmet sikerült mennem, ami erőt adott, és annak ellenére, hogy a vívás a gyenge pontom, és rosszul is indult, de csak sikerült összeszednem magam, és az itt elért jó eredménytől a kedvem is nagyon jó lett, élveztem a versenyt. Sajnos, lassú lovat kaptam, de ettől függetlenül megküzdöttünk az akadályokkal. A negyedik voltam három szám után, és az motoszkált bennem, hogy egy jó futással sikerülhet az éremszerzés, és ez végül össze is jött – mondta Guzi Blanka, aki arra a kérdésre, hogy milyen messze volt az egyéni aranytól, így felelt: – A győztes jobb nálam, megérdemelten nyert, futásban a felnőtt mezőnyben is kiemelkedő teljesítményre képes. De nagyon örülök az ezüstnek, és persze a csapat­aranynak is, mert ez utóbbi egy közösség sikere.


Európa-bajnokság után világbajnokság

A junior Európa-bajnokság után pár héttel, július 30-a és augusztus 6-a között a csehországi Kladnóban rendezik meg az idei junior világbajnokságot. Ez utóbbi versenyre néhány napon át Miskolcon készül Guzi Blanka, aztán két héten át Tatán, majd ezt követően utazik a vb-helyszínre. Kíváncsiak voltunk arra, hogy ezen a megméretésen mit vár a versenyzőjétől Fázold Henrik.

– Nem szabad az Eb-ből kiindulni, ez egy másik verseny lesz. Számunkra jelenleg minden verseny a tanulásról szól, a cél az, hogy Blanka kihozza magából a maximumot. Ehhez nyugodt felkészülésre van szükség, ezért sem pártoljuk, hogy különböző médiaszereplések esetleg megzavarják őt – mondta az edző, aki arra a kérdésre, hogy jelen volt-e az Eb-n, illetve hogy ott lesz-e a vb-n így felelt:

– Mivel az Európa-bajnokság előtt egy héttel derült ki, hogy Blanka indul, nem volt idő megszervezni az utazásomat. De Csehországban ott leszek, akkor is, ha az éjszakákat egy parkban, egy padon kell töltenem...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!