2021.03.23. 10:58
Nagyobb a baj, mint hitték: komoly a sérülése az Exatlon bajnokának
Szabó Franciska súlyos balesetet szenvedett a játékban, amit nem is folytathatott tovább. A Bajnokok versenyzője már itthon van, vizsgálatokra vár.
Forrás: TV2
Szabó Franciska azt mondja, 99 százalék, hogy műteni kell majd a lábát. Mint ismeretes, az Exatlon játékosa verseny közben sérült meg csúnyán, és bár hitt a gyógyulásban és a visszatérésben, végül el kellett hagynia a versenyt – írja a Ripost.
„Korábban már volt egy bokaficamom, hamar vissza tudtam állni a versenybe. Ezért is hittem azt, hogy minél hamarabb vissza tudok majd állni. Engem is meglepett a hír, amikor Laci közölte, hogy
három szalag szakadt el, kettő részlegesen. Kilencvenkilenc százalék, hogy majd műteni kell”
– mondta el a Mokkában szomorúan Franci.
„Most még MR-vizsgálat vár rám. Az egyik legjobb bokaspecialistához fognak beutalni” – tette még hozzá.
Bulvár-celeb
- Hitte volna, hogy ő volt II. Erzsébet szíve csücske?
- Van 1,5 milliója kutyára? Íme, 5 a világ legdrágább ebei közül
- Megáll az ész! Ezeket a különös fákat nem közelítheti meg akárki
- Senki többet? 1,6 milliárdért vitték el Schumacher óráit egy árverésen
- Brutál dögös fotóval jelentkezett Bódi Sylvi, rég láttuk ilyen kevés ruhában