Ma éjszaka

2020.05.27. 21:10

Elmaradt a SpaceX űrhajó kilövése

Elcsépelt fordulat a „történelmi”, de a mai esemény megérdemelte volna ezt a jelzőt.

Cape Canaveral, 2020. május 27. A Spacex amerikai ûrkutatási magánvállalat által 2020. május 27-én közreadott képen Bob Behnken (b) és Doug Hurley, az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) ûrhajósai egy tesztelésen vesznek részt a floridai Cape Canaveral-i Kennedy Ûrközpontban 2020. március 30-án. A két ûrhajós május 27-én indul el a Crew Dragon személyszállító ûrhajó fedélzetén a Föld körül keringõ Nemzetközi Ûrállomásra.

Forrás: MTI/EPA/SPACEX

Fotó: -

Az eredeti tervek szerint ma éjjel, magyar idő szerint 22 óra 33 perckor lötték volna ki a milliárdos fenegyerek Elon Musk által alapított SpaceX hajóját a NASA Kennedy Űrközpontjából. A startot a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt szombatra halasztották.

Kiemelkedő jelentőségű lesz a NASA két veterán űrhajósa, Doug Hurley és Bob Behnken utazása a Nemzetközi Űrállomásra, mert

az Egyesült Államok 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval,

ráadásul mindez majd egy magáncég által fejlesztett járművel válik valóra.

Mióta kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz Szojuz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait Kazahsztánból az űrállomásra.

A Crew Dragon űrkapszulát, valamint a Falcon 9-es szállítórakétát egyaránt Elon Musk cége fejlesztette a NASA megbízásából. Ez a Falcon a cég teherszállító űrhajójának módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata,

ez az űrhajó még soha nem szállított embereket az űrbe.

Behnken és Hurley 19 órás út után érkezik majd meg a Nemzetközi Űrállomásra, amelyen a tervek szerint legalább egy, legfeljebb négy hónapig fognak dolgozni.

A Falcon úgymond újrahasznosítható rakéta: első fokozata vissza fog térni, hogy később ismét kilőhessék.

Amíg fél 11 után nem kapcsolja a NASA élő adásba a kilövést, előzetes látható az alábbi videón.

Elon Musk cége persze mindig is adott a stílusra: a két asztronauta menő egyrészes, fekete-fehér színű, elegáns szkafanderben és – mivel mással, mint egy Musk-féle fehér Tesla elektromos autóval – érkezett a kilövőpadhoz.

Nagyon elegáns lett a végeredmény és azt hiszem, ezt az bizonyítja a legjobban, hogy a tízéves fiam szerint menőn nézek ki

– jegyezte meg Hurley.

Az űrhajós hozzátette, hogy a SpaceX mindenre gondolt a kapszula külsejét illetően is. Ugyanekkora figyelmet fordítottak arra, hogy a jármű belső részeit, a kijelzőket és minden egyebet a tökéletességig fejlesszenek.

Douglas Hurley (b) és Robert Behnken a kilövőállásához tartanak
Fotó: John Raoux / MTI/AP

Nem csak a NASA, a SpaceX is mérföldkőhöz ért, hiszen a céget azért alapította 18 éve, 2002-ben Elon Musk, hogy az űrrepülés költségeinek leszorításával és jelentős innovációkkal újítsa meg az amerikai űrhajózást.

Ez lesz egyúttal a sípszó, ami az űrturizmus kezdetét is jelzi a magánvállalatoknak. A SpaceX jövőre tervezi elindítani első fizetős turistaútját.

Borítóképünkön Bob Behnken (b) és Doug Hurley űrhajósok tesztelésen vesznek részt a floridai Kennedy Űrközpontban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!