Digitália

2024.06.21. 06:00

Ez a hacker hetekre kikapcsolta az internetet Észak-Koreában

A Redditen és az X-en is közzétette fényképét, elérhetőségeit, és elmondta, hogyan kapcsolta le az országban az internetet.

MW

Alejandro Cáceres

Alejandro Cáceres, Reddit felhasználóneve P4x, a fotójával erősítette meg kilétét és azóta is válaszol a redditelők kérdéseire.

P4x az Egyesült Államokban élő fehérkalapos hacker. Elmondása szerint a 2022-ben Észak-Korea által indított támadás megtorlásaként tette hetekig elérhetetlenné a netet a kommunista államban. Azt állítja, hogy azért állt bosszút a rezsimen, mert elégedetlen volt az Egyesült Államok kormányának az észak-koreai támadásokra adott válaszával.

Most, június 19-én, szerdán tette közzé a Redditen:

Az a hacker vagyok, aki egy hétre lerombolta Észak-Korea internetét. Van még kérdés?

Bebizonyította, hogy ő az igazi P4x, mivel egy, a kilétét beazonosíthatóvá tevő fotót is mellékelt a posztjához.

Alejandro Cáceres, mint P4x

„Egyébként AMA” – írta. Vagyis az angol szlengben, Ask me anything, kérdezz tőlem bármit.

„Istenem, ez a poszt hogyan vált ilyen népszerűvé? – írja. – Kábé 5 pozitív szavazatra számítottam, LOL. (lot of laugh, hosszas röhögés). Sajnos nincs saját PR-csapatom. De majd meglátom, hogy a macskáim készek lesznek-e masírozni a billentyűzetemen.”

P4x posztjára több mint 26 000 szavazat és 3500 komment érkezett cikkünk írásáig, és a hacker szívesen és részletesen válaszolt rájuk. A Q&A (kérdések és válaszok) szekció legérdekesebb részeiből idézünk:

Volt az internet elzárásának valami hatása az észak-koreai civilekre?

Az internet-hozzáférés erősen korlátozott Észak-Koreában, csak az elit kisebb csoportja fér néhány webhelyhez. „Az észak-koreai civilek nem is tudják, hogy megtámadták őket.”

Hogyan támadta meg Észak-Koreát?

P4x szerint Észak-Korea teljes internetes forgalma „két meghatározott útválasztón” keresztül halad. A hacker egyszerűen bérelt egy szervert, és nagy mennyiségű forgalmat küldött a „két útválasztóra”, s a túlterheléstől beomlott a rendszer.

Mennyibe került a támadás?

A bérelt szerver ára 5000 dollár. P4x megjegyezte: „Azt hiszem, sikerült felére alkudni az árat.”

Jobb lesz elkerülni a délkelet-ázsiai repülőtereket

Észak-Koreával hozzák kapcsolatba a 2017-es incidenst, amelyben feltételezések szerint a rezsim titkosszolgálata nagy nyilvánosság előtt, egy malajziai repülőtéren gyilkolta meg Kim Dzsongun féltestvérét, Kim Dzsongnamot. Erre utalva írta az egyik Reddit-felhasználó:

„Jobb lesz elkerülni a délkelet-ázsiai repülőtereket”, mire a P4x: „Nem tervezek a közeljövőben Malajziába menni.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!