Közlekedési vizsgáztatás

2021.06.21. 14:34

Jogosítványt szerezni is egyszerűbb lesz digitálisan

A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd – jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A teljes körű elektronikus ügyintézés egyszerűsíti a jogosítvány megszerzésének menetét is,

a jövőben a gépjárművezetői vizsgára jelentkezést ügyfélkapun keresztül indíthatják el,

ahol az autósiskolát is megjelölhetik. A későbbiekben a képzőszerveken keresztül a vizsga helyszínét, időpontját is ki lehet majd választani.

Magyarországon évente jóval több mint félmillió közlekedési vizsgaeseményt regisztrálnak, a közútiakból 550-600 ezer zajlik, közülük közel 400 ezer vizsga a B-típusú jogosítvány megszerzéséhez köthető, 60-70 ezer alkalommal már dolgozó vagy leendő hivatásos járművezetők tesznek közlekedési vizsgát, frissítik fel ismereteiket. Emellett

évente több ezren szerzik meg a kedvtelési célú hajózáshoz, vitorlázáshoz szükséges engedélyt, és az idén januártól a nem játéknak minősülő drónok használata is képzéshez és vizsgához kötött.

Az új rendszerbe komplett vizsgaanyag is bekerül, és lehetővé válik az elektronikus fizetés. Ezen felül, egy másik projektben megvalósuló fejlesztéssel a vizsgázók mindenütt egységesen magas színvonalú informatikai eszközöket használhatnak az elméleti vizsgákon. A Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont (KAV) minden telephelyén megújítja eszközparkját 2021 végéig.

A vizsgabiztosok a vizsgáztatás jelenleg még papíralapú dokumentumait is közvetlenül az online központi rendszerbe töltik majd fel. Új tableteket kapnak, amelyekkel a gyakorlati vizsgán az autóban ülve folyamatosan rögzítik a vizsgafeladatok teljesítését, így nem lesz szükség utólagos adminisztrációra, lényegében azonnal megtörténik a kiértékelés, átláthatóbbá válnak a folyamatok.

A KEVIFEL-projekt részeként egy weboldal is készül, amely a járművek műszaki vizsgálatainak adatairól hiteles adatbázisokon alapuló tájékoztatást nyújt a gépkocsivásárlást és -értékesítést tervezők számára. Az adatlekérdezést az ÚtON mobilapplikáció továbbfejlesztett verziója is segíti majd.

Ügyintézés elektronikus útra terelése

Mindezeket Mosóczi László államtitkár a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) jelentette be.

Elmondta, hogy a KEVIFEL projektgazdája az ITM, a fejlesztés teljes egészében az Európai Unió vissza nem térítendő 1,8 milliárd forint támogatásában valósul meg a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) konzorciumában.

Mosóczi László hangsúlyozta: a közigazgatási, hatósági folyamatok ügyfélbarát korszerűsítésének fő útja a digitalizáció, az ügyintézés elektronikus útra terelése pedig kényelmesebbé, gyorsabbá, egyszerűbbé teszi az ügyintézést, csökkenti az adminisztrációs terheket.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!