Edelény hírei

2018.12.16. 14:41

Hálásak az állatvédőiknek Edelényben

Edelény - Az Edelényi Ebtelep fontos feladatokat lát el a környező településeken is.

Edelény - Az Edelényi Ebtelep fontos feladatokat lát el a környező településeken is.

Három éve működtet az önkormányzat a városban gyepmesteri telepet, amely saját területén kívül Kazincbarcikáról, Lakról és esetenként más közeli községekből is fog be kóbor állatokat. A helyi állatvédő szervezetek és önkéntesek munkájának köszönhetően nem volt még szükség rá, hogy altatást végezzenek a 34 férőhelyes telepen.

– 2015-ben kaptuk meg az engedélyt, hogy kutyák számára létrehozzuk ezt az átmeneti menedéket. Mivel a város a fenntartónk és nem vagyunk menhely, ezért pénzt nem, csak ételt, főleg száraz tápot és egyéb tárgyi adományt tudunk elfogadni. A feladatunk a közterületen kószáló ebek begyűjtése és gazdásítása a tizennégy napos megfigyelési idő után, de magánszemélyektől sajnos nem fogadhatunk be állatokat – tudtuk meg Csabai Gyulától, az Edelényi Állategészségügyi Telep új ügyvezetőjétől.

Önkéntesek segítségével

– Két munkatárs gondoskodik folyamatosan lakóink megfelelő ellátásáról, hogy mindig legyen előttük víz és megkapják a napi élelmüket. A kutyákat bejelentés alapján fogjuk be, de balesetes állatokkal nincs kapacitásunk foglalkozni. Az általában kifejlett ebeket az állatvédő szervezetek és személyek Facebook-oldalán és a városi televízióban hirdetjük meg, segítőink a szállításba is bekapcsolódnak.

Az állatorvos először mindig megvizsgálja a beérkezett négylábúakat, beoltja, és ha még nem történt meg, chippel látja el. Ilyenkor megpróbáljuk visszajuttatni a gazdájához. A kutyák étkeztetésében nagy segítséget kapunk a helyi általános iskolától. Felhasználhatjuk a konyha ételmaradékát, amivel ki tudjuk egészíteni a konzerveledelt. A tél ránk is pluszkötelezettségeket ró, az ivóvízpótlást gyakrabban végezzük, a kenneleket leszigeteltük, amelyek átalakításába, illetve a takarítási feladatokba időről időre az önkénteseinket is be tudjuk vonni – foglalta össze az igazgató.

Bővítést terveznek

A kölykök hamar gazdára találnak, de az idősebb kutyusoknak rosszabbak a kilátásaik.

– A hozzánk bekerülő állatok gondozását teljes körűen ellátjuk, de a kenneljeink számát mindenképpen érdemes lenne tovább növelni a kóbor állatok számához mérten. Jövőre szeretnénk bővíteni az ebtelepet nyolc férőhellyel, amire jó kilátásaink vannak, mert a mellettünk fekvő telket talán megvásárolhatjuk. Amíg ez megvalósul, egy-két terület lebetonozását tervezzük, mert a csapadékos időszakban óriási nálunk a sár. Egyébként a minket segítő PCAS Állatmentő Egyesület Nyíregyháza, a miskolci Tündérmajor Állatvédő Egyesület és a Tappancstanya Állatvédő Egyesület Sajópetriről, illetve önkéntesek munkája és adományai nélkül nehezen tudnánk működni, mert a fenntartás komoly költséget emészt föl. Intézményünket a minden évben megrendezett edelényi kutyás napon szoktuk széles körben propagálni, de a leendő kedvenceket hétköznapokon 8–14 óráig és szombaton délig bárki megtekintheti – tudtuk meg Csabai Gyulától.

ÉM-DA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!