szórakozás

2020.09.07. 14:03

Idén is jó hangulatot ígér a Tokaj melletti Mindszenthavi Mulatság

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud varázslatos udvarai idén is megnyitják a kapukat, a látogatók újra a bor, a zene és a gasztronómia harmóniáját élvezhetik egy hétvégére. Számos koncerttel, különleges borkóstolókkal, képzőművészeti projektekkel és gyerekprogramokkal készülnek az idei mulatságra.

Forrás: Shutterstock

Az Origo Bárdos Saroltát, a rendezvény egyik szervezőjét kérdezte a részletekről.

Milyen rendezvény lesz a XI. Mindszenthavi Mulatság?

A mulatság keretében borászatok és egyéb helyi termelők, a lekvár, a borecet, a méz és a sajt készítői nyitják ki a pincéiket és műhelyeiket a látogatók előtt. Meg lehet kóstolni a termékeiket, és lehet beszélgetni a termelőkkel is. Egyik helyszínről a másikra át lehet sétálni és közben élvezhetjük az őszi napsütést. Mindez épp olyan családias, mint egy hétvégi vendégség valahol vidéken. Minden helyszínen egyéb programot is szervezünk, így koncertek, kiállítások és természetesen gyerekprogramok is lesznek.

Mivel szeptember végén már javában zajlik a szüret, lehet majd szőlőt és mustot is kóstolni. A rendezvényt a helyi termelőkkel közösen szervezzük, idén már 11. alkalommal.

Jó hangulatban telt a 2019-es esemény is
Fotó: Origo

Milyen hagyománya van a fesztiválnak?

2010-ben vetődött fel az ötlet, hogy szeretnénk egy olyan rendezvényt, ahol a borászatok és az egyéb helyi kézművesek megmutathatják magukat és a munkájukat.

Úgy gondoljuk, hogy sokkal maradandóbb élményt tudunk adni, ha ide látogatnak el a vendégek és nem mi megyünk más rendezvényre. Itt gyönyörű a táj, ősszel lehet kirándulni az erdőkben is, jó idő esetén a Bodrogon még kenuzni is lehet. Rengeteg érték van itt, mindezt szeretnénk megmutatni a vendégeinknek.

Milyen programok lesznek a mostani rendezvényen?

A programok már pénteken délután kezdődnek egy közös kóstolóval. Idén pezsgőket és gyöngyöző borokat lehet majd kóstolni, amit ízletes helyi fogásokkal lehet majd lekísérni, utána pedig két koncert is lesz, így akinek kedve van, estébe nyúlóan is szórakozhat. Másnap, szombaton nyitják ki kapuikat a borászatok, és sor kerül a hagyományos szüreti felvonulásra is.

Különböző tematikus kóstolók is lesznek, sajt-bor párosítással Mészáros Gabriella vezetésével, a nagy klasszikus párosítást, az aszú-libamáj harmóniáját is meg lehet kóstolni.

Minden ilyen rendezvényt egy jó hangulatú Táncházzal zárunk, ahol tánctanítás is lesz, így bárki bekapcsolódhat. De aki csak a muzsikát élvezné, egy pohár bor mellett az is beszélgethet tovább.

Életkép a tavalyi rendezvényről
Fotó: Origo

Körülbelül hányféle program lesz, kik lépnek fel?

Tíz helyszínen mintegy 30-40 különféle program lesz. A következő borászatok várják a kóstolókat: Patricius, Dereszla Pincészet, Tokaj Nobilis, Babits Pince, Hangavári Pince, Bott Pince, Füleky Pincészet, Bodrog Borműhely, Henye Borászat, Illés Pince. A távolabbi helyszínek között buszjárat fog közlekedni. Szombat délután a Kiss Kata Zenekar & Maszkura koncertje zárja a napot.

Hogyan segítik a vírusvédelmi szabályok betartását?

A programok alapvetően szabadtériek, nem zárt térben zajlanak, hanem az udvarokban, kertek vagy szőlők között. Mivel több helyszín lesz, egyszerre 10-12 helyen lesznek párhuzamos programok, így a vendégek eloszlanak majd és be lehet tartani az egymás közötti szükséges távolságot is. Természetesen minden helyszínen kézfertőtlenítőt is biztosítunk.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!