Felsőzsolca hírei

2017.07.19. 19:40

Az autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai gyárát

Budapest/Felsőzsolca - A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Budapest/Felsőzsolca - A francia autóipari Sicta Kft. 3,4 milliárd forintos beruházással bővíti felsőzsolcai alkatrészgyárát, ebből a magyar kormány 437 millió forint támogatást biztosít, amely a teljes fejlesztés 13 százaléka - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Kiemelte, a beruházással 115 új munkahely jön létre.

A külügyminiszter hangsúlyozta, a Sicta a világ egyik vezető autóalkatrész gyártója, a vállalat a turbó-feltöltők alkatrészeinek gyártásában Európában piacvezető, a világon pedig az első öt között van. Vevői közé tartozik például a Mercedes, a BMW, az Audi és a Porsche, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán gyártott alkatrészeket a többi között ezekbe az autókba szerelik be - közölte.

A beruházás tovább erősíti magyar-francia gazdasági kapcsolatokat, a franciák az ötödik legjelentősebb befektetők Magyarországon, a magyaroknak pedig Franciaország a negyedik legfontosabb kereskedelmi partner. A két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladta a 8,5 milliárd eurót tavaly, az idén az első negyedévben pedig 4,3 százalékkal nőtt a forgalom - emelte ki Szijjártó Péter.

Kitért arra, hogy a világban az eddigi, a termelési kapacitásokért zajló verseny átalakul, a magas hozzáadott értékű fejlesztési és innovációs kapacitásokért folyik. Az élessé vált világgazdasági versenybe Magyarország is benevezett - fogalmazott a külügyminiszter. Kiemelte, hogy Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó és személyi jövedelemadó kulcsa Európában, a munkára rakódó adóterhek folyamatosan csökkenni fognak a következő időszakban is, a duális képzés elterjesztésével az ország meg tud felelni a munkaerőpiacon jelentkező kihívásoknak, és Európa egyik legszélesebb körű költségvetési támogatási rendszerét működteti a kormány a beruházások ösztönzése érdekében.

Az új világgazdasági korszakra történő átállásban az autóiparnak fő szerep jut - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Felidézte, a magyar járműipar termelési értéke csaknem elérte a 8000 milliárd forintot tavaly, ezzel megdöntötte minden idők rekordját, az első öt hónapban pedig a gépjárműipari termelési érték 3 százalékkal nőtt, május végéig elérte a 3400 milliárd forintot.

A hazai autóipar a teljes ipari kibocsátás 29,4 százalékát adja, több mint 160 ezer embernek biztosít munkát, és az itt előállított autóipari termelési érték 92,3 százalékát exportálja Magyarország, ami mutatja a magyar autóipar nemzetközi versenyképességét - fejtette ki.

Szijjártó Péter komoly elismerésnek nevezte, hogy a Sicta Magyarországot választotta, amikor a beruházás megvalósításáról döntött.

André d Alés, a Sicta Kft. vezérigazgatója elmondta: a cégcsoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója a turbó-feltöltő gyártás területén, Franciaországban, Magyarországon, Bulgáriában és Kínában vannak jelen.

A francia családi vállalkozás tíz évvel ezelőtt hozta létre a felsőzsolcai ipari parkban az üzemet, ahová eddig 30 millió eurót fektettek be, főként saját forrásból. A gyár azóta a cégcsoport stratégiai bázisává vált - közölte.

A munkaerő létszáma Felsőzsolcán a legnagyobb, és itt van a cég legnagyobb gyárterülete is. Negyvenfős vállalkozásként indultak, és jelenleg a környék 84 településéről több mint 380 munkavállalót alkalmaznak. Az elmúlt tíz évben csaknem 200 helyi beszállítót vontak be tevékenységükbe - jelezte.

A cégcsoport azért választotta Magyarországot, mert itt befektetőbarát a politika és az adókörnyezet, együttműködő és támogató a központi kormányzat és a helyi önkormányzat, a magyar munkaerő kiválóan képzett és felkészült, valamint Felsőzsolca mellett szólt a Miskolci Egyetem közelsége is, az egyetemmel a duális képzés keretében együtt is működnek - hangsúlyozta.

- MTI -


[related-post post_id="3545488"]

[related-post post_id="3536340"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!