2023.05.21. 13:45
Újabb medve a láthatáron – pontosabban a nógrádi Etesen
Jó tudni, hogy ez nem maci, hanem egy igen nagy ragadozó!
Illusztráció: Shutterstock
Karancsberény, Mihálygerge és Karancskeszi után a minap ismét medve kószálhatott Nógrád vármegyében. A közösségi oldalon villámgyorsan kezdett elterjedni egy Etesen készült fénykép, amelyen jól látható a vadállat.
Az alábbi fotó szinte már bejárta a Facebookot, a Nool.hu egyik olvasója pedig a szerkesztőségbe is eljuttatta a képet, amelyet tudomása szerint az etesi vadőr a Kotroczó-tó környékén készített.
Mint a Nool.hu cikkéből kiderül, korábban a „Nógrád megyei medvefigyelő” Facebook-oldalán hívta fel a lakosok figyelmét, hogy Karancsberényben és a mihálygergei Komravölgyi víztározó területén is medvét észleltek a helybeliek.
Előtte pedig egy karancskeszi gazda posztja borzolta a kedélyeket, aki arra gyanakszik, hogy törzskönyves juhait szintén medve marcangolhatta szét. A portál legutóbbi információi szerint a kárt félmillió forintra becsüli a férfi, a felesége pedig elmondta, hogy a héten felszereltek egy vadkamerát, hogy kiderítsék, milyen vadállat kószál valójában a környéken.
Bulvár-celeb
- Gregor Bernadettet nem is ezen a néven anyakönyvezték, így hívták valójában
- Pünkösdi boltzár: két napig nem lehet majd vásárolni
- Ez igen! Bombaformába hozta magát Király Viktor
- Meglopták Medveczky Ilonát, több milliós a kár
- Tragikus hírt kapott Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence