2023.08.08. 10:43
Hangos segélykiáltások miatt riasztották a mentőket – egészen más volt a háttérben
A szerelmespárnak nem volt szüksége segítségre.
Forrás: Shutterstock
Fotó: EternalMoments
Aggódó szomszéd kérte a mentők segítségét hétvégén a XI. kerületben, mert segélykiáltásokat hallott a mellette lévő lakásból, és hiába csengetett, nem nyitottak neki ajtót.
A mentők perceken belül a helyszínre értek, ám ők sem tudtak bejutni a lakásba. Már éppen a tűzoltók segítségét kérték volna, amikor egy 25 év körüli, pucér férfi nyitott ajtót.
Kiderült, hogy segélykiáltásról szó sem volt, csupán túl hangosan szerették egymást kedvesével.
A mentők ugyan megkönnyebbültek, hogy nincs rájuk szükség és gyorsan elhagyták a „kárhelyet”, a jóhiszemű szomszéd már közel sem volt ilyen megértő, és komoly vitába keveredett a szerelmesekkel a hangoskodás miatt – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Ökumenikus Segélyszervezet: egyetlen hívással is segíthetünk a rászoruló gyerekeken
- Kóbor kecskét keresett a rendőrség
- Jennifer Lopez szinte meztelenül állt a kamerák elé
- Biztosan finom a süti, de Opitz Barbi mellei elvonják róla a figyelmet
- Hajszálon múlt, hogy a verőcei tragédia után most nem a profi táncosnőt keresik