Bulvár-celeb

2024.07.19. 07:05

Feljelentették Tóth Gabit

MW

Papp Máté Bence és Tóth Gabi

Forrás: MW bulvár

Fotó: Szabolcs László

Tóth Gabi és táncos párja, Papp Máté Bence nyári tábort szerveztek Pomázon, ahol a tánc és a zene mellett az íjászat is szerepet kapott – ez azonban nem mindenkinek tetszett a környéken, valaki ugyanis alaptalanul feljelentette őket.

„Tudtuk, hogy lesznek rosszindulatú emberek, akik mindent megtesznek azért, hogy ellehetetlenítsenek minket.

Kaptunk is egy ellenőrzést a hatóságtól: bejelentés érkezett hozzájuk, hogy mindenképpen menjenek el vizsgálódni Tóth Gabi és Papp Máté Bence táborába. Mi örültünk ennek. Megkínáltuk őket hideg vízzel, és jó érzés volt hallgatni, hogy mindennek megfeleltünk, sőt nagyon meg is dicsérték a körülményeket” – mesélte Tóth Gabi a Borsnak azután, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih ellenőrzést tartott a helyszínen.

Az énekesnő a lapnak hozzátette, hogy pont a már sokszor tapasztalt rosszindulat miatt felkészültebb mindig, úgy érzi, Tóth Gabiként mindent kétszer jobban kell csinálnia, hogy elfogadják a munkáját, és ne találjanak fogást rajta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!