Átadásának 125. évfordulóját ünnepli a Nagykörút

1896. augusztus 31-én a millenniumi ünnepségeken adták át a budapesti Nagykörutat.

A 19. században a már rohamosan fejlődő Pest főútvonalai, a sugárútjai a Váci út, a Király utca, a Kerepesi, vagyis a Rákóczi út, a Stáció, vagyis Baross utca, az Üllői út és a Soroksári út voltak. Azonban nem volt olyan szakasz, amely összekötötte volna a szélesedő Lipót-, Teréz-, József- és Ferencvárost egymással.

Reitter Ferenc, aki a Lánchíd melletti első fővárosi rakpart építését is vezette, 1862-ben terjesztette elő nagy feltűnést keltő műszaki tervét. Ebben azt javasolta, hogy a soroksári Duna-ág vizét felhasználva építsenek 8 láb mély, 120 láb széles csatornát lényegében a jelenlegi Nagykörút vonalában, amely alkalmas a kereskedelmi forgalom lebonyolítására is. A terv megvalósítására társaság is alakult, de a magas építési költségek miatt a csatornából nem lett semmi, a helyén futó közúti nyomvonal azonban bekerült a városrendezési tervekbe.

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1870-es megalakulása kellett ahhoz, hogy alig negyed évszázad alatt a mocsaras városárkot kertes házakon, disznóólakon és gazdasági épületeken átvágva körúttá alakítsák. A Nagykörút építését az 1871. évi XLII. törvénycikk írta elő, amely megszabta a körút egyes szakaszait, vagyis a Dunától a Váci útig, a Váci úttól a Sugár, vagyis Andrássy útig, a Sugár úttól a Kerepesi-útig, a Kerepesi-úttól az Üllői útig, az Üllői úttól a Dunáig, a Három bárány, vagyis a Podmaniczky utcai kiágazásig tartó részeit. A jogszabály tizenöt évi adómentességet és tizenöt évi adókedvezményt biztosított a körút mentén épülő házaknak, valamint 900 ezer forint kölcsönt nyújtott a Közmunkatanácsnak a munkálatokra. Az összeget 1872-ben félmillió forinttal megtoldották.

Az építkezés nem indult zökkenőmentesen, amiben közrejátszott az 1873-as gazdasági válság is.

Így 1883-ig csak a Nyugati pályaudvar előtti és a Kemnitzer, vagyis a Dohnányi Ernő és Király utca, illetve a József és Stáció, vagyis a Baross Gábor utca közti szakaszt sikerült megnyitni. Ezenkívül mindössze 23 épületet készült el, köztük a Nyugati pályaudvar és a később lebontott Népszínház. Fordulat akkor következett be, amikor Tisza Kálmán kormányfő 6,5 millió forintos hitelt adott a Közmunkatanácsnak, amelyből újabb telkeket tudtak venni és folytathatták az építkezést a kitűzött vonalon. A Margit hídtól az Üllői útig tartó szakasz 1888-ra készült el, a Lipót út, vagyis a mai Szent István körút befejezését pedig 1891-ben az Árpád-malom kisajátítása tette lehetővé. Az első építési főidőszak végéig, 1890-ig 106 ház jött létre a körúton, a második építési főidőszak hat éve alatt 85 ház épült, köztük a Vígszínház, a Royal Szálló és a New York-palota.

A rendezést a millennium évére, 1896-ra nem sikerült teljesen befejezni, mert a Boráros térnél a híd építése még hátra volt, így az átadásra csak a Teréz és az Erzsébet körút épült ki teljesen.

A 37 üresen álló telek 1906-ig épült be, a dunai átkelő, a Horthy Miklós, vagyis a mai Petőfi híd csak 1937-ben készült el. A Nagykörút 25 éven át tartó építése alatt a falusias és a kisvárosias utcaképet nagyvárosias váltotta fel. 251 épületet bontottak le, helyükre 253 tízszer akkora épület került. Ezek magassága és stílusa az építkezés időbeli elhúzódása miatt vegyes. A teljes út hossza a Margit hídtól a Boráros térig 4141 méter, szabályozási szélessége 38, az úttest 25-28, a járdák 8-10 méter szélesek. A Nagykörút szakaszai az érintett pesti kerületek nevét kapták. Így lett a Lipót, majd 1937-től a Szent István, a Teréz, az Erzsébet, a József és a Ferenc körút, hosszuk rendre 553, 1054, 764, 1223 és 556 méter.

A Teréz és Erzsébet körutakat 1950-ben Lenin körút néven vonták össze, új számozással. Az eredeti nevet és házszámozást 1990-ben állították vissza.

A körút összességében íves nyomvonala egyenes vagy enyhe görbületű szakaszokból állt össze, valamint a Duna-parti pontjaiban és a jelentősebb keresztező utak találkozásánál terek alakultak ki. Az útvonal egységes jellegét a magas színvonalon kiépített közterületek emelték ki. A szakaszt bazaltkockákkal burkolt útfelület, az aszfaltozott járdák, a közvilágítás, a fasorok és az omnibuszokat felváltó, 1887-ben a Király utca és a Nyugati-pályaudvar között meginduló gyorsabb és népszerűbb villamosjáratok díszítik. A villamossíneket szakaszosan fektették le az úttest két szélén, majd 1945-ben az úttest közepére helyezték át. A körút alatt húzódó vízvezetékek és a főgyűjtőcsatorna lehetővé tette, hogy komfortos lakások várják a beköltözőket.

A körúton több színház és filmszínház létesült, valamint kiadóhivatalok, kávéházak és vendéglők telepedtek a területre.

A teljes hosszában felújított pesti Nagykörutat 101 évvel kialakítása után, 1997. szeptember 13-án avatták fel. A munkák alatt összesen 5,2 kilométer villamospályát újítottak fel, mintegy százezer négyzetméter aszfaltot használtak fel, kicserélték a síneket, díszburkolatot fektettek le és a villamospályát gömbsüvegsorral választották el az úttesttől. Felújították továbbá a szennyvízcsatornákat, a víz- és gázvezetékeket, az elektromos és postai kábeleket, illetve új házi bekötéseket készítettek. A járdákat is újra burkolták, új tűzcsapokat és utcaképbe illő kapcsolószekrényeket helyeztek ki. A négyéves beruházás ötmilliárd forintba került, amelynek 54 százalékát világbanki hitelből fedezték, a többit a BKV Rt. finanszírozta. A csatlakozó budai útvonalak rekonstrukciója 2000. augusztus 27-re készült el.