Negyven éve mutatták be Jankovics Marcell animációs remekművét, a Fehérlófiát

Negyven évvel ezelőtt mutatták be Jankovics Marcell animációs remekművét, az avar, hun és magyar eredetmondák szimbólumaiból építkező Fehérlófiát – írja az Origo.

Évtizedekkel az intézményesített rajzfilmgyártás előtt, 1939-ben, a magyar animáció egyik úttörőjének, a kecskeméti festő, grafikus, rajztanár – és „ősrajzfilmes” – Mátis Kálmán (1903-1960) felvetése volt, hogy a valaha kibontakozó hazai rajzfilmgyártásnak elsősorban a magyarok (és testvérnépek) mondavilágából és a szépirodalom által már művészi rendbe foglalt legendáiból kellene ihletet merítenie.

E gondolat elsőszámú megvalósítója kétségkívül az idén elhunyt Jankovics Marcell volt, aki az első magyar egész estés rajzfilm rendezőjeként magas művészi színvonalon jelenítette meg Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét (János vitéz, 1973) – s annak lehengerlő fogadtatását követően jóformán egész életművét a magyar kultúrkincs – főként a népmesei és szépirodalmi örökség, valamint a nemzeti történelem mondavilágának – érzékletes feldolgozása határozta meg: Magyar népmesék (1977-2012), Fehérlófia (1981), Mondák a magyar történelemből (1986-1988), Ének a csodaszarvasról (2002), Az ember tragédiája (2011), Toldi (2021).

A gazdag életmű (és vele együtt a magyar egészestés rajfilmgyártás) ékköve Jankovics Marcell második animációs játékfilmje, a negyven évvel ezelőtt bemutatott, szimbólumaiban rendkívül összetett, álom- vagy még inkább látomásszerű Fehérlófia, amelyben az Ősanya, a fehér ló emberalakú, de emberfeletti erejű fia, Fanyűvő leereszkedik az alvilágba és legyőzi a természet rendjét fenyegető három sárkányt, kiszabadítva a három királykisasszonyt, Ősz-, Tavasz- és Nyárszépét.

A Fehérlófiához – az Arany László által szépirodalmi igénnyel meg- és átörökített – avar, hun és magyar mesék és eredetmondák szolgáltak kiindulópontul, miközben az ősi történet érzékletesen jeleníti meg a modern kori történelmet és civilizációs problémákat – olyannyira, hogy a zárlatban előrevetíti az urbanizációval járó környezetszennyezés katasztrófáját is: a szmogfekete nagyvárosi kulissza mögött sétáló sárkányölő főhős napkoronájára sűrű füstfelhő vet komor árnyékot.

Az alsó világban Fanyűvő kőkorszaki embert idéző háromfejű, harckocsi képében testet öltő hétfejű és a számítógépes grafikák pixeljeit és egy metropolisz sziluettjét váltogató tizenkét fejű sárkánnyal küzd meg – de Jankovics Marcellnek is meg kellett küzdenie: a kommunista cenzúra sárkányaival.

Második nagyjátékfilmjére készülve a rendező elmerült az eredetmondák világában, komoly, a Népművészeti Intézet által díjjal is kitüntetett, a népmesék szerkezetét és a mondák kozmikus szimbólumait elemző tanulmányt írt, s e témában számos előadást is tartott, majd e munkáiból kiindulva készítette el 1978-ban A tetejetlen fa című forgatókönyvét, amelyben számos különböző népmese egyesítésével szerette volna megragadni az „idő és tér ismétlődő természetét„. Csakhogy a cenzorok visszautasították ötletét, mivel az ellentétes volt a marxizmusnak az idő visszafordíthatatlanságára vonatkozó szemléletével.

Válaszul Jankovics három konkrétabb népmese megfilmesítési ötletével (az Égig érő fa, a Tündérszép Ilona és a Fehérlófia) állt elő – ezek közül a Fehérlófia kapott engedélyt, csakhogy a rendező végül itt is igyekezett felhasználni az ősi, egyetemes igazságokat hordozó szimbólumokkal kapcsolatos kutatásainak eredményeit.

A főként az Arany László által feldolgozott Fehérlófia és az Illyés Gyula által megragadott Fanyüvő, Vasgyúró, Hegyhengergető című meséket ötvöző (a főhős személyében közös nevezőre hozó) filmben Jankovics halmozza az ősi szimbólumokat, szereplői pedig egyetemes természeti őstípusokat jelenítenek meg, miközben az ornamentika mentén szerveződő filmben folyamatosan egymásba alakulnak a képek, különös, álomszerű metamorfózisokban ragadva meg a ciklikus változás természetét, a kitörés és a visszatérés egymásba fonódását – s ezen belül az anyatermészettel szoros kapcsolatban álló ember örök harcát a pusztulás elpusztíthatatlan (épp az ember által folyamatosan újraélesztett) szellemével.

A lüktető szín- és a geometrikus formavilág, a körkörös kompozíciók, (a kontúrok hiánya miatt) a statikus hátterektől csak alig elválasztott mozgó figurák mellett Vajda István morajlásszerű zenéje is fokozza a Fehérlófia látomásos jellegét.

Bemutatásakor az állami forgalmazó kisebb bosszút állt a művészi szempontjaihoz ragaszkodó, s eredeti elképzeléseit a tiltás ellenére részben meg is valósító Jankovicson: a Fehérlófiá-t két hónap alatt mintegy félmillióan nézték meg, de amikor december elején mozikba került a Dargay Attila rendezte Vuk, Jankovics filmjét levették a filmszínházak a műsorról, arra való hivatkozással, hogy egyszerre csak egy magyar rajzfilm vetítése engedélyezett.

A magyar kritikusok zöme sem bánt kesztyűskézzel a filmmel – a külföldi szakemberek azonban hamar felismerték forradalmi újszerűségét: 1984-ben a Los Angeles-i animációs olimpián beválasztották minden idők 50 legjobb rajzfilmje közé, tavaly pedig, amikor először került amerikai forgalmazásba (digitálisan restaurált változatban), a tengerentúli kritikusok egybehangzó véleménye az volt, hogy a Fehérlófia páratlan vizuális élmény, amelynek a modern animációra gyakorolt hatása tagadhatatlan.

Borítókép: A közmédia életműdíjával kitüntetett Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus budapesti otthonában 2019. április 1-jén.