Womex

2020.10.21. 10:39

Lakatos Mónika: az életműdíj hírét viszi kultúránknak (videó)

A Womextől kapott életműdíj azért fontos igazán számomra, mert a cigány és a magyar kultúrát olyan emberekhez is eljuttatja, akik erről korábban még csak nem is hallottak – mondta Lakatos Mónika. Az énekesnő szombaton a Müpában veszi át a rangos világzenei elismerést.

Budapest, 2015. augusztus 13. Lakatos Mónika, a Romengo együttes énekese igazgatója a Womex világzenei expo sajtótájékoztatóján a Sziget Fesztivál második napján 2015. augusztus 13-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Magyar előadó korábban egyszer (2008-ban a Muzsikás), cigány művész egyszer sem kapta meg a világzenei expo (Womex) életműdíját. „Az elismerés talán más cigány együtteseket is segíthet az előre jutásban” – fogalmazott az énekesnő.

Lakatos Mónika október 24-én veszi át a Womex idei életműdíját. Ezt gálakoncertje követi, amely a koronavírus-járvány miatt alapvetően virtuális budapesti Womex kevés élő, közönség előtti produkcióinak egyike: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Lakatos Mónika és a Cigány Hangok formáció lép közönség elé.

Az énekesnő Budapesten, oláh cigány családban született. Mint elmondta, rokonai között nem voltak énekesek, bár a közösségükben sokan szerettek és tudtak is dalolni.

„Szerintem a zene az egyik legnagyobb ajándék, amit az emberiség az Istentől kapott, hogy lelke megszépítésére használja”

− fogalmazott.

Kitért arra, hogy a cigány dalok mellett a Kárpát-medencei magyar népzene is eljutott hozzá már gyerekkorában, hiszen hallgatták a rádiót, nézték a tévét. „Körülöttem szinte mindenki állatokkal, lovakkal foglalkozott, jártunk vásárokba, ahol cigányok és nem cigányok találkoztak, néha daloltak is együtt. A különböző stílusok ilyen közegben észrevétlenül egymásba folytak, ez is alakította a magyarországi cigányok zenéjét”.

Az énekesnő felidézte, hogy édesanyja és édesapja egyaránt szerette Sebestyén Márta dalait hallgatni, ő akkoriban rendszeresen fellépett a Muzsikással. „Különös, hogy amikor a Womex-életműdíjat át fogom venni, a Müpa színpadán a Muzsikással is előadok egy közös produkciót”.

Lakatos Mónika zenei karrierje 1994-ben indult, amikor mint énekesnő és színésznő csatlakozott a főváros XVI. kerületében működő Holdvilág Színházhoz. Itt találkozott a gitáros Rostás Mihállyal, Mazsival, későbbi férjével, aki Nagyecsedről, a számos cigány énekeséről ismert tiszántúli településről került Budapestre.

„A nagyecsedi oláh cigányok muzsikáját már hallottam gyerekkoromban a vásárokon, és Pesten is volt kapcsolat a közösségben azokkal, akik Nagyecsedről kerültek fel. Idővel hozzá lehetett jutni kazettákhoz is, amelyeken ilyen dalok szerepeltek” – jegyezte meg.

A szélesebb közönség 1996-ban figyelt fel Lakatos Mónikára, aki első cigány előadóként népdal kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot. De aztán néhány évig nem lehetett róla hallani: gyereket szült, háztartást vezetett. Ez idő alatt új dalok születtek, amelyeket szerettek volna együtt bemutatni. Férjével egy ideig a Romano Dromban játszottak, majd 2004-ben megalakult közös családi formációjuk, a Romengo, amelyben Mazsi unokatestvérei is zenélnek.

A Romengo eddigi mindkét lemeze, a 2010-es Kétháné, valamint a négy évvel későbbi Nagyecsed-Budapest felkerült a rangos nemzetközi világzenei toplistára, a WMCE-re, akárcsak Mónika első szólólemeze, a 2018-ban kiadott Romanimo. Az új album, a Hangszín, ami Lakatos Mónika és a Cigány Hangok néven készült, hamarosan megjelenik.

„A Romengóval többnyire saját dalokat adunk elő, számos más zenei stílust beemelve. A Romanimóval a cigány balladákat akartuk megmutatni, a Cigány Hangok anyaga pedig olyan régi dalokra épül, amelyek a közösségünkben élnek vagy éppen kezdenek feledésbe merülni. A zenei kíséret itt egyszerűbb, letisztultabb, miközben az élő előadásokon változó összetételű közreműködőkkel, fiatalabb és idősebb előadókkal fogunk együtt dolgozni” – mesélte Lakatos Mónika.

Az énekesnő a 2015-ös budapesti Womex-en fellépett a Romengóval, amellyel az évek során bejárta a világot: zenéltek Indiában, Délkelet-Ázsiában, Mexikóban, tavaly ősszel Dél-Amerika három országában. „Az ember mindig fejlődik, a koncertek tapasztalata, valamint a sok zenész és zeneértő, akivel találkozunk, mind-mind előre visz. Persze érnek negatív hatások, reakciók, de úgy érzem, ezek is erősebbé tesznek, tanulok belőlük”.

A világzenei színtér rangos elismerését, a Womex életműdíját mások mellett olyan sztárok kapták már meg, mint a pakisztáni Nusrat Fateh Ali Khan, a dél-afrikai Hugh Masekela, a Muzsikás, a finn Värttinä, a portugál Mariza, a trinidadi Calypso Rose, a szenegáli Cheikh Lo vagy az amerikai Kronos Quartet.

Lakatos Mónika mostani gálaestjén színpadra lép a Muzsikás együttes is, amely a 2008-as sevillai Womex-en kapott életműdíjat.

„Amikor első magyar előadóként ezt átvehettük, az egész ország kultúráját ismerték el. A szombati eseményen először mi játszunk egy kicsit, majd bejön Mónika, és együtt előadunk egy kalotaszegi hajnalit. Nekünk magyaroknak büszkének kell lennünk arra, hogy a cigányság ilyen kultúrát, értéket hozott létre és őrzött meg. Fontos, hogy Lakatos Mónika magyar művészként kapja a díjat” – mondta Hamar Dániel, a Muzsikás vezetője.

Borítókép: Lakatos Mónika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában