Úszás

2020.11.23. 09:52

Hosszú Katinkának nagy lökést adott az ISL-szezon

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nem elégedett a teljesítményével, de úgy érzi, nagy lökést adott neki a Nemzetközi Úszóliga (ISL), amelynek küzdelmeit a Duna Arénában rendezték meg.

A későbbi győztes Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntőjében a célba érkezés után a Négy Nemzet Úszóversenyén a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszodában 2020. július 24-én.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A világbajnok magyar úszó az M4 Sport Sporthíradóban elmondta, hatalmas sportdiplomáciai sikernek tartja, hogy az ISL befektetőjét sikerült meggyőzni a magyarországi rendezésről.

Az úszók és a szakmai stábok is nagyon élvezték az ittlétet, Magyarországról és Budapestről pedig továbbra is úgy beszélnek, mint a kedvenc versenyhelyszínükről, ahol most ráadásul több világcsúcs is megdőlt

mondta Hosszú, akinek csapata, az Iron nem jutott be a döntőbe.

Hosszú Katinka arról is beszélt, hogy nagyon hiányoztak a versenyek a felkészüléséből, és ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül az ISL-re. Hozzátette, bízik benne, hogy hamarosan minél több viadalon tud majd medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba.

Megjegyezte,

sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb most, az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.

A Cali Condors csapat győzelmével zárult ISL idei szezonját a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött, tíz csapat részvételével rendezték meg a Duna Arénában. A Magyarországra érkezett sportolóknak az amerikai sportligákhoz (NHL, NBA) hasonlóan buborékban kellett élniük.

Borítókép: A későbbi győztes Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntőjében a célba érkezés után a Négy Nemzet Úszóversenyén a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszodában, 2020. július 24-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában