Az akarat előtt nincs komoly akadály

A taktaharkányi Fila Tímea a lábamputációja után újra táncol. Fila Tímea újra táncol. Egy 24 éves, ereje teljében lévő ember, aki először 4 évesen csatlakozott a taktaharkányi tánccsoporthoz.

Fila Tímea esete annyiban különbözik a többi táncosétól, hogy két évvel ezelőtt pillanatokon múlt az élete, mindkét lába veszélybe került, és a jobb lábát végül térd alatt amputálták. A taktaharkányi ifjú hölgy azonban nem adta fel, és a tragikus baleset után másfél évvel újra a színpadra perdült, hogy hitet tegyen amellett, nincs olyan nehéz élethelyzet, amelyből hatalmas akaraterővel és kitartással ne lehetne kihozni a lehető legjobbat.

A tragikus nap

2017. október 9. volt az a nap, ami jelentősen megváltoztatta Fila Tímea életét.

– Éjszakai szolgálatban voltunk a déli országhatáron, reggel jött értünk a busz, hogy visszavigyen Miskolcra. Általában hátul szoktam ülni a buszon, de azt a társaságot, akikkel együtt szeretek ülni, elvitték autóval, ezért a harmadik ülésre tettem le a táskámat. Később áttettem a táskát az első ülésre a sofőr mögé, és amikor elindultunk, akkor lefeküdtem az ülésre, ez mentette meg az életem. Igazából nem aludtam, amikor 11 óra 45-kor hatalmas fékcsikorgás után becsapódtunk az autópályán Kecskemétnél egy kamionba. Mindkét lábam többszörösen eltört, jobb lábamból hiányzott 8-10 centiméternyi lágyrész és csont, a szeméremcsontom eltört.

Timi a balesete után összesen 12 műtéten esett át. A bal lábában lévő nyílt combcsonttörés miatt is kérdéses volt, fog-e tudni újra rendesen járni, de a jobb lábszáráért még nagyobb küzdelem folyt.

– Már az első napon felmerült, hogy esetleg mindkét lábamat valamilyen mértékben csonkolni kell. A jobb lábamért folyt nagyobb küzdelem. Végül döntöttem, és azt mondtam, legyen amputáció addig térd alatt, amíg lehet, mert ha térd felett kell később csonkolni, soha nem fogok tudni újra rendesen járni. Még hónapokig nem voltam képes lábra állni, de tudtam, újra járni fogok.

2018 februárjában kapta meg Fila Tímea az első protézist.

– A bennem lévő dac, jókedv mellett természetesen sokat jelentett a szüleim, a barátaim, a társam, a bajtársaim, a rengeteg ismerős és ismeretlen segítsége. Olyan a protézisem, amellyel tudok futni, amivel tudok úszni, tudok úgy vezetni, hogy nem kell hozzá átalakítani az autómat. Újra táncolok, kisegítő oktatóként több tánccsoporttal is foglalkozom. Szeretnék visszatérni, lehetőleg a hivatásos állományba, megmutatni, hogy egy ilyen baleset után is fel lehet állni és ugyanúgy folytatni, mint korábban. Talán a sors akarta így, hogy kipróbáljon.