Ifjú maratonfutó a csapat élén

Kohári Szabolccsal a sikeres érettségi vizsgái után néhány nappal ültünk le beszélgetni, mondhatnánk, hogy amikor már csak a pihenésre kell koncentrálnia. A fiatalember azonban roppant komolyan veszi a futást, és éppen egy versenyre készül az edzőjével, így lazításról szó sincs.

Hét hölgy a csapatban

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, két évtized után második alkalommal rendezték meg a Kassa–Miskolc Ultramaratont. A 113 kilométeres távon a váltók között ott volt – és nagyon jól szerepelt – Szikszó csapata is. A csapat érdekessége és kuriózuma nem csak az volt, hogy a csapatkapitány az egyik legfiatalabb volt a mezőnyben, hanem az is, hogy hét hölgy volt a váltó tagja, így a szikszói csapatban képviselték messze a legmagasabb arányban a szebbik nemet. A tízfős csapat tagjai voltak: Juhász Lilla, Bihari Mariann, Gulyás Ferenc, Pál-Jósvai Mónika, Leskó Sára, Tomcsenkó Tibor, Szűcs Nikolett, Kohári Szabolcs Gábor, Moldvánné Kovács Réka és Kertész Bernadett.

Amikor Szabolcsot arról kérdezzük, hogyan jött öt évvel ezelőtt az életébe a futás azt mondja, ennek egészségügyi és esztétikai okai voltak az elején.

– Már 85 kiló felett járt a súlyom, és ezért kezdtem el mozogni, futni, akkor még nem voltak hosszú távú terveim vele. Diétázás mellett egyre hosszabb távokat futottam, és egyszer a rokonok, ismerősök unszolására elindultam egy kisebb versenyen Mezőzomboron. Itt a dobogó harmadik fokára állhattam fel, ami meghatározónak bizonyult, mert újabb versenyre sarkallt, jöttek a nagyobb távok, az újabb célok, maraton, ultramaraton, most pedig ott tartok, hogy egy 111 kilométeres versenyre készülök. Az életem részévé vált ez a sport, egyre több ismerőst, barátot szereztem – meséli.

Még 17 sem volt, amikor lefutotta az első maratonját, amivel, mondhatni, szemtelenül fiatalon került be a maratonfutók mezőnyébe, hiszen nem jellemző a juniorokra a hosszútávfutás. Amikor arról faggatjuk, mi fogta meg a hosszútávfutásban, mit ad számára, ami miatt csinálja, azt válaszolja: teljesen más ingerek érik az embert, mint egy rövidebb távon, akár csak egy félmaratonon is. Egy ultratávon izomzatilag kezd elfáradni az ember, miközben teljesen más élményt ad célba érni. Az eddigi leghosszabb táv, amit teljesített 85 kilométer volt, 3100 méter emelkedővel.

– A távlati terveim között az szerepel, hogy a ­Spartathlon 246 kilométeres távját teljesítsem, de addig még sok év van hátra, ugyanis csak fokozatosan lehet haladni az ultrafutással, sok edzés áll mögöttem, de tíz éven belül mindenképpen szeretném lefutni ezt a távot – avat be a tervekbe. Januártól már edzővel készül, és azt mondja, össze sem hasonlítható a változás, amit tapasztal magán azóta, sokkal jobb lett a dinamikája a futásának és a teljesítménye is javult. Egy héten 60 és 110 kilométer közötti távot fut összesen, miközben konditeremben erősít, úszik és az izmok lazítása érdekében szaunázik is. Ezt az edzésmunkát a tanulással az érettségi alatt bizony nem volt egyszerű összeegyeztetni, így Szabolcs bevallja, hogy felszaladt két kiló az írásbelire készülés alatt, ugyanis akkor kevesebbet edzett, viszont többet evett, késő este, éjjel is, de egy hét alatt azt vissza leadta.

Kellett egy csapat

A Kassa–Miskolc Ultramaratonon is azért döntött a csapatban indulás mellett, mert nem tudott volna egy ekkora távra felkészülni a tanulás mellett. Így felvetette egy csapat létrehozásának ötletét, ami a városházán is támogatásra talált, és sikerült gyorsan összeverbuválni a tagokat.

– Így pont jó volt, a csapat tagjai 8–13 kilométer közötti résztávokat futottak, és minden tagja szikszói. Másfél órával a szintidőn belül teljesítettük a távot, én a sajátomat egy kicsit elfutottam az elején, azt hiszem. Sokan gratuláltak utána, a szikszói frissítőponthoz, a Szentháromság-templomhoz is nagyon sokan kijöttek szurkolni, és a célban ott volt a polgármester úr is, hogy gratuláljon. A lehetőségekhez mérten igyekszünk tartani a kapcsolatot a tagokkal, és egy-egy közös futást összehozni időnként – teszi hozzá.