A keszegre és a nappalra esküszik

A megye- és országszerte népszerű birkózó az 1992-es barcelonai ötkarikás játékok 68 kilós kötöttfogású súlycsoportjában diadalmaskodott.

A már évek óta edzőként dolgozó sportember hobbija a horgászat, és amikor meghallotta, hogy kizárólag erről akarunk vele beszélgetni, ezt mondta:

– Végre valahára! Igazán boldog vagyok, hogy nem a szőnyegen folyó küzdelemről, a karfiolfülűek világáról kérdeznek.

Egyre többször egyedül

Szűkebb pátriánk egyetlen olimpiai aranyérmeséből ezután szinte áradt a szó:

– Édesanyám a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffra való, így emlékezetem szerint már hatéves koromban valamiféle botot fogtam a kezembe, de az nem maradt meg bennem, hogy az első próbálkozásom alkalmából volt-e kapásom. Mivel most ötvenkettő vagyok, különösebb matematikai tudás nélkül elárulom, hogy negyvenhat esztendeje kötöttem „házasságot” ezzel a csodaszép szórakozással. Ami pedig Tiszaroffot illeti: a nyári szüneteimet vagy a szabadidőmet sokszor töltöttem ott, a gyerekkori élmények rendre visszahúztak oda, és a falu utáni vágyakozásom máig nem kopott meg. A diósgyőriek egykori klasszisa ezután a szakmai kérdésekről beszélt:

– A felszerelésemről mindenki azt gondolja, hogy ha valakinek, akkor nekem egészen biztosan profi pecabotjaim vannak, de csalódást fogok okozni. A szerkómra eddig nem költöttem vagyonokat, és ezután sem fogok. Tökéletesnek tartom a félprofi szerszámokat, ezek árban és minőségben is megfelelőek a magam fajta hobbistának. Amikor a baráti társaságommal vagy az ismerőseimmel megyek vízpartra, természetesen mindenki botját és kellékét megnézem, tanulni, valamit ellesni ugyanis bárkitől lehet. Jómagam egyébként a magányos „farkas” szerepét is sokszor eljátszom, sőt mostanában egyre többször egyedül ülök ki.

Sok múlik a szaktudáson

Repka Attila választ adott arra is, hogy mi volt az eddigi legnagyobb dobása, majd kedvenc helyeiről és álmairól számolt be:

– A huszonkét kilós és hatvandekás pontyomat már aligha múlom felül, bár a horgászok nem ismerik azt a szót, hogy soha... Rám jellemző, hogy a kapitális kopoltyús hosszát nem mértem meg, ugyanis éppen nem volt nálam sem centiméter, sem vonalzó. Itt megjegyzem, hogy általában keszegre megyek, és néha ebbéli igyekezetem közben akad a horgomra nagyobb méretű „járgány”. Úgy hiszem – már amennyiben a memóriám nem csal meg –, egyórás fárasztás volt a leghosszabb, amit a harcra fordítottam. Újabban csak a harsányi tavon űzöm a mesterségemet, régebben kedveltem a Hernádot, sőt a Sajót is, itthoni vágyálmom pedig nincs. Külföldi lenne, de ha valamilyen versenyre utazom, akkor nincs időm arra, hogy a csarnokokat és a birkózókat magam mögött hagyva vizet keressek és felszerelést kunyeráljak. Mellesleg többször is pecáztam már tengeren – például Spanyolországban –, ez romantikus és igencsak vonzó cselekedet. Csupán annyi kell hozzá, hogy valaki a hóna alá vegyen, beültessen a csónakjába vagy a jachtjába és magával vigyen.

A DVTK legendájától megkérdeztük, hogy milyen „típusú” vízre esküszik.

– Igazi horgászként a folyókat kedvelem, de kissé kényelmes ember lévén elvagyok a tavakon is – folytatta Repka Attila. – Aki az előbbin tud, akkor mindenhol tud. Ezt az úgynevezett horgászszerencsére mondom, mert ilyen valójában nincs: nyolcvan százalék múlik a szaktudáson, és csak húsz Fortunán, ennek következtében a zsákmányért meg kell dolgozni. Ez annyit is tesz, hogy kézben tartott bottal pecázom, a tevékenységemre figyelek, közben nem kártyázom, nem dumálok, nem nyomkodom a telefonomat, hogy az olvasást vagy az ivást ne is említsem. Mindenhol elég sok hal úszkál, csak ügyeskedni kell, az én egyik fortélyom az, hogy úgy négypercenként újra dobok. Azzal is felvághatok, hogy régen versenyeztem, megyei válogatott voltam, mert behívtak a keretbe.

Éjszaka aludni kell

A barcelonai bajnok soha nem megy a szomszédba, ha éppen humorizálni akar – erről most is meggyőződtünk.

– Csak hegyezem a fülem, amikor egyesek az irhabundájukat is beteszik, ha horgászni mennek. Mert éjszaka lehűl a levegő, a vízparton vagy a stégen hideg van, aztán nem akarnak vacogni. Nekem ilyen gondom nincs, mert nappal élek a hobbimnak, éjszaka otthon alszom, sötétben nem élvezem pecázást, így nem is maradok kinn. A műfajhoz való kötődésem jeleként tagja vagyok a megyaszói Harangod Mag Horgász Egyesületnek, azaz nem csupán egy klasszikus értelemben vett sportegyesületnél tartanak számon.

Visszadobja a vízben vagy odaadja ajándékba

– Igen, szeretem a halat, sőt egyenesen imádom – válaszolta Repka Attila arra a kérdésre, hogy szívesen fogyasztja-e a húsát. – Nem válogatok, de bevallom, hogy nem szoktam zsákmánnyal hazatérni, az általam kifogott halat többnyire visszadobom. Néhányszor teszek kivételt, ilyenkor a kedvenc éttermemnek ajándékozom a kopoltyúsokat. Ami pedig a szakácskodást illeti: a halat – szakácsként – bárhogyan el tudom készíteni, ha pedig vendégségbe hívnak, szívesen eszem grillezve, de nekem kiváló párolva, sütve vagy rántva, sőt tepertőnek feldolgozva, egy jó halászléért pedig a világ végére is elmegyek.

(A borítóképen: Repka Attila és az egyik zsákmánya)