A tudományos tanácsadás iránytű

„Részben jogos volt a kutatóhálózatot ért bírálat, de kiszervezésével nem értettem egyet, a reformokat az Akadémia keretein belül is végre lehetett volna hajtani” – mondta Freund Tamás. Az MTA újonnan megválasztott elnöke nem látná akadályát, hogy az új struktúrában működő, megreformált intézményi rendszer visszakerüljön az MTA szárnyai alá.

Az elmúlt időszakban nem volt felhőtlen a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) viszonya. Hogyan tovább, milyen partnerségre törekszik a kormánnyal?

A tudományos akadémia a nemzet tanácsadója – ezt jól megfogalmazták már korábbi elnökök –, a tudósoknak kötelessége az emberiség túlélésének és jólétének az elősegítése, az MTA-nak pedig különösen a magyar nemzet érvényesülésének, jólétének szolgálata. Ha a tudományos közösség hozzá akar járulni a nemzet sikereihez, gyarapodásához, akkor a demokratikusan megválasztott kormány döntéseit javaslataikkal kell optimalizálni, szakmai alapokon meg kell próbálni az ideális irányba terelni.

De egy kormány nem dönthet csak az adott területen tevékenykedő tudósok elképzelései alapján, hanem számos más szempontot is figyelembe kell vennie…

Valóban. A kormánynak figyelembe kell venni bel- és külpolitikai, gazdasági, társadalmi és más tényezőket is, ezért a tudomány szereplőinek nem szabad megsértődnie, ha a politika eltér az általuk javasoltaktól. A tudományos tanácsadás egy iránytű, amely mutatja merre van észak, ami nem jelenti azt, hogy mindig „északra” kell haladnia a kabinetnek, viszont van egy viszonyítási pont. A politikusnak pedig felelőssége, hogy megmagyarázza az okát, ha eltér a szakmai javaslatoktól.

Hol válik el a tudományos, szakmai és a politikai vélemény? Általánosságban kérdezem, valamennyi akadémikusra, tudósra gondolok: helyén van az, ha egy tudós, akadémikus politizál?

A természet- és élettudományok terén egyszerű a helyzet: nincsenek bal-vagy jobboldali idegtudományok, meg atomfizika. A társadalomtudományok viszont általában egy adott irányt – akár a szociológiában, vagy a közgazdaságtanban – egy eszmekört képviselnek, ott léteznek olyan tudományos vélemények, iskolák, amelyek liberálisak, vagy konzervatívok. Ha politikailag értelmezhetetlen egy adott társadalomtudományi tanulmány, akkor az valószínűleg nem is jó. Ez nem baj, mert a tudomány mindig úgy fejlődött, és fejlődik, hogy viták voltak, vannak és lesznek, az viszont fontos, hogy egy-egy iskola tisztán szakmai alapokból indulva fogalmazza meg álláspontját. Az ilyen sokszínű tanácsadás – a társadalomtudományok esetében – fontos egy adott kormánynak, mert ez visz előre a problémák megoldásában, ezért ezekre építenie lehet.

Helyén van az, ha egy tudós, akadémikus politizál?

Magánemberként természetesen. Azt szeretnénk elérni, hogy az Akadémiáról szoruljon ki a pártpolitika, ami nem azt jelenti, hogy egy-egy véleménynek, tanulmánynak nem lehet, nem lesz a politika számára iránymutatása, üzenete, de a tudományos kutatást végző ne legyen olyan szinten politikailag elkötelezve, amely befolyásolja az objektivitását.

A kutatóhálózat körüli viták során ön kritikusan fogalmazott a kormányt folyamatosan kritizáló társadalomtudományi kutatókkal szemben…

A gyengékről beszéltem, akiknek munkássága nem éri el azt a szakmai szintet, ami alapja lenne egy a döntéshozók számára is értékes véleményformálásnak. A természettudományok esetében – ahogy már említettem – az eredmények interpretálása független minden eszmekörtől, míg a társadalomtudományok esetében nem az. Például egy keresztény folyóiratban nehéz elképzelni egy Isten létét megkérdőjelező ateista tanulmányt, és ez fordítva is igaz. Félreértés ne essék, mindkét oldalon vannak gyengék.

Mint elnök, hogy fog együttműködni azokkal – és ők önnel –, akikkel konfrontálódott?

A Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé, és a szakbizottságokba leginkább csak kiválóak kerülnek. A 18 ezres köztestület maga közül választ, így az ő felelősségük, hogy a legkiválóbbakat válasszák be a bizottságokba. A kiválóságokkal sohasem voltak problémáim, remélem nekik sincs velem.

Ha jól értem az előző gondolatait, akkor az MTA tudásbázisát profinak tartja. Ez lehet alapja az MTA működése hitelességének?

Ha nem tartanám annak, akkor az egész nemzet önbecsülését sérteném, mert ebben a 18 ezer főben benne van mindenki, az a fiatal is, aki éppen phd-t védett, és az idős akadémikus, kutató egyaránt.

Ez a mutató nemzetközileg sok vagy kevés?

Arányos. A volt szocialista blokkban élen vagyunk, de a fejlett nyugati országokhoz képest alacsonyabb. Ők a nemzet önbecsülésének részei, hiszen ahogy fontos, hogy kiváló sportolóink vannak – akik az ország lakosságának számához mérten kimagaslóan teljesítenek az olimpiákon és a világversenyeken –, de említhetem a művészeink teljesítményét is, úgy joggal lehet büszke minden magyar ember arra is, hogy számtalan tudományterületen vagyunk a világ élvonalában. Például amikor az idegtudományi világszövetség átvilágította az intézményünket, közölték a honlapjukon, és szaklapokban, hogy Magyarország főszerepet játszik a világ idegtudományának központi színpadán.

Mit gondol a kutatóhálózat kiszervezéséről?

Részben jogos volt a kutatóhálózatot ért bírálat: a köztestület, a tudományos osztályok nem mindenben voltak jó felügyelői azoknak. Mint egy szakszervezet védték a területükhöz tartozó osztályok büdzséjét. Mindig találtak magyarázatot, ha például nem volt jó a publikációs mutatójuk, akkor próbálták megmagyarázni, hogy azt hogyan kellene másképp értelmezni, más paraméterekkel figyelembe venni, és akkor az – szerintük – mindjárt jó. A gyengén teljesítő kutatócsoportok korábban megúszták, hogy arányosan csökkenjen a költségvetésük, miközben nem volt konkrét minőségi elvárás. Jellemzően arra sem volt mindenkinél megfelelő motiváció, hogy az alapkutatás eredményeit becsatornázzák a fejlesztő, az ipari kutatásokba. A hálózat kiszervezésével azonban nem értettem egyet, a reformokat az Akadémia keretein belül is végre lehetett volna hajtani.

Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózatban (ELKH) megvalósul a teljesítményarányos újraelosztási struktúra és az eredmények – így vélhetően hasznot hozó – fejlesztő kutatásokba becsatornázása is fontos szemponttá válik. Elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen módon ez a hálózat visszatérjen az MTA alá? Ha nem is a korábbi struktúrában…

Az ön által felvetettekben valóban van pozitív elmozdulás. Nem látom akadályát, hogy az új struktúrában működő, megreformált intézményi rendszer visszakerüljön az MTA szárnyai alá, új alfejezetként.

Hogyan?

Az Akadémia költségvetésében lenne két alfejezet: a köztestület az osztályokkal, a másikban a kutatóhálózat. Utóbbinak ugyanaz maradhatna az irányító testülete: hat főt delegál a kormány, hatot az MTA. Az elnökét a miniszterelnök nevezi ki, a szakminiszter és az akadémia elnökének konszenzusos javaslata alapján. Így fennmaradhatna, hogy ne a köztestület irányítson, s nem lehetne a tudományos teljesítmény alapján történő forráselosztást megváltoztatni. Semmit nem veszítenénk e lépéssel, viszont rengeteget nyernénk: egyrészt segítené a kutatók bizalmának visszanyerését, és az Akadémia presztízsének, brandjének a visszaállítását. A Kísérleti Orvostudományi Intézet (KOKI) nem úgy került be a nemzetközi tudomány vérkeringésébe, és vált világhírűvé, mint KOKI, hanem mint MTA-KOKI. Ez egy komoly lapban való publikációnál, vagy egy pályázat beadásánál rendkívül fontos. A változás továbbá megoldaná az ingó- és ingatlanvagyon körüli anomáliák rendezését.

Mire gondol?

Miközben a kutatóhálózat az Akadémián kívül van, az ingatlan portfólió az MTA-hoz tartozik. Az ingóságoknál még furcsább a helyzet, mert van olyan eszköz, műszer, amelynek három tulajdonosa van: az adott intézet, az akadémia, és az ELKH. Utóbbi az állami vagyonkezelő felügyelete alá tartozik. Van olyan műszerünk, amihez a különböző részeket a három tulajdonos külön-külön vette meg. Ez sok esetben kezelhetetlen.

Az olyan kutatásoknak is helyt ad, amelyek társadalmi vagy gazdasági hasznossága nulla vagy arra felé konvergál?

A tudománynak vannak objektív szakmai kritériumai, így az adott szakterületnek kell kivetnie magából az értéktelent. Az alapkutatás eredményeit azonban nem szabad haszonelven nézni. Például a mostani koronavírus-járvány helyzet is ilyen. Ha „békeidőben” nincs valahol magas szintű virológia, molekuláris genetika, akkor egy pandémiás időszak – mint a mostani – esetén az adott ország és társadalom sokkal nehezebben fogja a problémát kezelni. Ebben a konkrét helyzetben a szociológiát, pszichológiát, közgazdaságtudományt is ide sorolom, amely irányt mutathat.

Mi a helyzet az áltudományokkal?

Az adott szakterület tudósai pontosan tudják, hogy mi a valódi tudomány, és mi az ál. Az átlagember viszont nincs könnyű helyzetben, mert a socialmédiában ömlik rá az információ, és képtelen megkülönböztetni a hiteles és a hiteltelen információt. Ebben utat mutatni számukra a tudósok kötelessége. Csakhogy szép számmal van rá példa, hogy egy önjelölt feltaláló megjelenik egy általa csodaszernek minősített termékkel, és elvárja a tudósoktól, és a kormánytól, hogy támogassák a kutatásait, amelyek validálják sejtését, termékét, sőt anyagilag is támogassák a fejlesztését. Egy új gyógyhatású készítmény, például egy gyógynövénykeverék hatásának validálása, az összes toxikológiai vizsgálat elvégzése viszont dollár milliókba, százmilliókba kerül. Ha választani kell, hogy az állami támogatást a füvesember, vagy a fejlesztéssel évtizedeket töltött tudós találmánya kapja-e, akkor elég egyértelmű a döntés. A füvesember támogatása is fontos, ez a kockázati tőkések köréből kerülhet ki. És ilyenkor kap támadást – gyakran a média részéről is – a tudós közösség és a szaktárca, hogy nem hagyja érvényesülni a csodaszer feltalálóját. Számos olyan megtévesztő honlap és blog is létezik, amelyek akkor sikeresek, ha sokan rákattintanak, hozzászólnak, ezt pedig úgy érik el, hogy temérdek féligazságot, vagy valótlanságot állítanak.

Mi a helyzet a reklámokkal?

Ott is találkozni megdöbbentő – és most nem a tisztességes reklámpiaci szereplőkre gondolok – dolgokkal: egy cég hatékony prosztatarák elleni szert hirdetett meg, méghozzá az egyik legnevesebb szakértő ajánlásával. A professzor és az őt alkalmazó klinika azonban mit sem tudott erről, így amikor szembesültek a reklámmal, nem győztek tiltakozni, hogy ehhez soha nem adták a nevüket. Csakhogy mire átmegy a köztudatba és a hatóságok is felfigyelnek a hazugságra, addig a terméket piacra dobó vállalkozás vezetői megtollasodva kámforrá válnak.

2013-ban kilobbizta a kormánynál a Nemzeti Agykutatási Programot, az ország legnagyobb támogatású tudományos programját: 2013-17 között 12 milliárd, az azt következő négy évre 6,5 milliárd forintot kaptak. Milyen eredményeket értek el?

Szakmai sikereket nem említek, mert abból rengeteg van. Inkább a kutatói kapacitásokról beszélnék. Hatvan laboratóriumot finanszíroz a program országszerte, és ebből 31 újonnan létrehozott. Sikerült újraéleszteni korábban sikeres iskolákat. Másik fő eredménye, hogy sikerült visszahozni külföldre távozott és befutott vagy sikervárományos kutatókat, és konzorciumba szerveztük az alapkutatókat, fejlesztőket, a gyógyszergyárakat, országos intézeteket, megyei kórházakat.

Ön dolgozott – hogy csak néhány emblematikus helyet említsek – Oxfordban, Párizsban, Los Angelesben is. Miért jött haza?

Vizi E. Szilveszternek – az Akadémia korábbi elnöke is volt – az invitálására. Felajánlott a KOKI-ban egy osztályvezetői állást, amelyet addig akadémikusok töltöttek be. Harmincegy évesen kaptam meg a lehetőséget, 15-20 ember dolgozott az irányításom alatt. Még a legjobb amerikai állásajánlatom is csak 2-3 beosztottal kecsegtetett. Egy tudós számára nagyon fontos, hogy az ötleteiből mennyit tud letesztelni, amihez „fejek és kezek kellenek”. A másik motiváció számomra, ha a tudományos eredményeket nem külföldön érem el, hanem idehaza, mert így hozzájárulhatok az ország presztízsének növeléséhez is. A harmadik pedig, hogy összetartó keresztény családban nőttem fel, és a barátaim is itt élnek. A kulturális különbségek miatt külföldön amúgy sosem lehet teljes mértékben beilleszkedni, még akkor sem, ha az ember kiválóan beszéli az adott nyelvet. Én mindig itthon érezem otthon magamat!

Az egyetemek alapítványi formában történő – így fog működni a Miskolci Egyetem is ősztől – működéséről mit gondol?

Általánosságban annyit mondanék: lehet pozitív hozadéka, de számos kérdés előttem még nyitott.

Például?

Mi lesz, ha egy alapítványba betett pénz nem hoz annyi kamatot, mint amennyi a működéshez szükséges? Vagy ha a törzstőke leesik, akkor a kormány majd kipótolja ezt az összeget?

Mit gondol a felsőoktatásról?

Hiba volt korábban a tömegképzésre helyezni a hangsúly, mert a normatív támogatás miatt erre fókuszáltak az egyetemek, ami miatt lecsökkent a színvonal. Amikor én jártam egyetemre akkor húszan voltunk egy csoportban, most kétszázan vannak.

A felvételiknél az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele hozhat ebben változást, nem?

Jobban meg kellene válogatni, hogy melyik területre hány embert veszünk fel, illetve nagyon fontos, hogy az illető motivált legyen és a diplomájával a végzést követően el is tudjon helyezkedni. A tömegképzés mellett meg kell teremteni az elitképzés rendszerét is.

Hogyan?

Intézményesíteni kellene a tudományos diákköröket. Aki elitképzésben vesz részt, annak ez legyen kötelező, és találjon magának egy kutatócsoportot, akár az egyetemen, vagy azon kívül. Mi is éjt nappallá téve kutattunk már az egyetemi évek alatt is.

Lát esélyt arra, hogy a világ topegyetemei közé magyar felsőoktatási intézmény is bekerüljön?

A publikációs és egyéb más mutatók mellett számos olyan kritérium van, amely ahhoz szükséges, hogy egy intézmény e körbe bejusson. Ilyen például az oktatók minősége, a kollégiumok színvonala. Mindez anyagi kérdés is.

A díjait – helyhiány miatt – nem sorolom fel, de az agykutatás „Nobel-díjának” számító Agy-díjat (The Brain Prize) is megkapta. Milyen irányba haladnak a kutatások a világban?

Az agykutatást számos új technológia forradalmasította. Ide tartoznak a különböző képalkotási módszerek, a funkcionáris MRI, az optogenetika (fényérzékeny fehérjék sejtspecifikus kifejeződésén alapul, és lehetővé teszi a vizsgált élettani folyamatok sejtspecifikus indukcióját). Az agykutatás robbanásszerű fejlődésen megy át.

Lesz válaszuk például a demenciára, az Alzheimerre és a Parkinson-kórra?

Ehhez a betegségek mechanizmusát kell megismernünk, számos esetben közel járunk a célhoz. Például az Alzheimer esetében egy kivétellel már az egész folyamatot ismerjük.

Mikorra lesz, lehet hatékony ellenszer?

Számos kutatási eredmény belátható időn belül lehetővé teszi a gyógyszeripari hatékony fejlesztések megvalósulását.

Az agykontrollról mit gondol?

Biztos, hogy működik a meditáció, a különböző pszichofiziológiai módok alkalmazása a memóriában, azonban biztos vagyok benne, hogy a telepátia, telekinézia, a távgyógyítás nem. De hogyan bizonyítsa be az ember, egy kutatóintézet, hogy valami nem működik, nincs? A kutatóintézetek valamire választ, megoldást keresnek, nem pedig arra fordítanak időt, tudást és pénzt, hogy bebizonyítsák, az adott dolog nem működik, vagy akár humbug.

Kérem, hogy engedjen meg egy formabontó kérdést! Marad még ideje zenélni?

Persze!

Klarinét vagy szaxofon?

Fiatalabb koromban mindkettő, ma már csak klarinét. Párom, Bihari Adél, zseniális szoprán szólista, civilben fül-orr-gégész szakorvos. Szoros barátságot ápolunk Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel, így alakítottunk egy triót, amellyel számos helyen felléptünk. Egyszer a Zenekadémia Nagytermében is, amelyet a Bartók Rádió élőben közvetített. És persze kórusban is énekelek továbbra is. Nagy szerelmek ezek, hasonlóan a tudományos kutatómunkához!