Felnőtten lett vakvezető

Dolly egy különleges kutyus, ugyanis nem kölyökkorában, hanem már felnőttként lett belőle vakvezető kutya, de viszonylag gyorsan beletanult az új feladatába.

– Korábban is volt már vakvezető kutyám, 15 éves koromban kaptam az elsőt, máshonnan. Bár Győrben élek, de sok jót hallottam a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványról. Eldöntöttem, hogy beadom oda a kérelmemet – mondta Sáfrányné Kobli Írisz. – A kiválasztáskor mindig figyelembe veszik, hogy a gazdi és a vakvezető temperamentuma passzoljon egymáshoz. Amikor telefonáltam, kérdeztek az életkörülményeimről, életstílusomról, hogy dolgozom-e, mennyit gyalogolok, és milyen helyen lakom. Dollyt, a fekete labradort javasolták, aki már éppen a képzése vége felé járt.

Otthon érezte magát

Nem okozott különösebb fenn­akadást, hogy a kutyus nem kölyökként kezdte.

– Dolly nem a baráthegyiek tenyészetéből származik, hanem már felnőtt kutyaként kezdte a szakmáját, az egykori gazdái ajánlották fel erre a munkára. Korábban egy családnál lakott, de ők már nem tudták vállalni a további gondozását. Nyíriné Kovács Mária végezte a kiképzését, akihez azóta is bizalommal fordulhatok bármilyen problémával. Nagyon emlékezetes, amikor először jött hozzám a kutyus ismerkedni. Jó előre elkészítettem a helyét. Ahogy meglátott, azonnal a lábamhoz ült, aztán felkereste a fekhelyet, amit neki ajánlottam föl, mintha csak hazaért volna – osztotta meg az első találkozás részleteit Írisz.

Kölcsönös bizalom

Dolly egy éve társa gazdájának a mindennapokban, és egyre szorosabb a kapcsolatuk.

– Hamar kiderült, hogy nem kifejezetten pörgős, inkább nyugodt kutya, ami nekem éppen ideális. Magam is békésebb lettem mellette, úgyhogy a lelkemre is jó hatással van. Két hónap botozás után, ami sokkal nehézkesebb, nagy felszabadulást jelentett vele közlekedni az utcán. Számára pedig az lehetett komoly váltás, hogy én lakásban élek, és mióta velem van, mindenhová együtt megyünk. Nemcsak neki, hanem számomra is fontos volt, hogy kiépüljön bennem a bizalom iránta. Az, hogy megtapasztaljam, hogy amikor együtt közlekedünk az utcán, akkor minden rendben megy. Szép lassú tempója van, ami könnyűvé teszi a közös sétát. A munkahelyemen pedig nyugodtan ül mellettem, és a vásárlásban is segítségemre van – mesélte az elégedett gazdi.

Marad idő a játékra

A kutyus az idő előrehaladtával szépen belejött a dolgába, és már nem rakoncátlankodik.

– Az elmúlt egy évben sokat fejlődött a labradorom, jóval fegyelmezettebb lett. Korábban odament minden kutyushoz, aki szembejött velünk. Ma már csak akkor, hogyha éppen nem vezet, és elengedem. Ennek talán az az oka, hogy odafigyelek az ő igényeire is, mindig szánunk időt rá, hogy kikapcsolódjunk. Rendszeresen elmegyünk sétálni csak azért, hogy kimozogja magát, és ha játszani támad kedve, arra is nyitott vagyok – magyarázta Dolly jelenlegi gazdája.

(A borítóképen: Írisz és Dolly)