Megújulás a Szentírással

Október 31-én tartják a protestáns egyházak a reformáció emléknapját. 1517-ben ezen a napon szögezte ki Luther Márton (1483–1546) Ágoston-rendi szerzetes 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, amelyben az egyház visszásságaira hívta fel a figyelmet.

– A reform gondolata már a középkorban feszítette az egyházat, amely a szerzetesrendeken belül és a szélesebb körű vallásgyakorlás szempontjából is megnyilvánult. Közvetlenül Luther fellépése előtt pedig a humanizmus sürgetett erkölcsi megújulást – mondta dr. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Rendszeres Teológiai és Egyháztörténeti Tudományok Intézetének vezetője. – Tehát a reform gondolata folyamatosan jelen volt az egyház életében. Erre utal az is, hogy Luthert sokáig a humanista Rotterdami Erasmus követőjének tartották, de aztán egy vitában elhatárolódott a tanaitól.

Kegyelem általi üdvösség

Luther Márton egész életében kereste Istenben a békét.

– A reformáció nagy alakja depresszióra hajlamos volt, és erős bűntudattal küzdött. Később wittenbergi egyetemi tanárként találta meg a lelki egyensúlyát Pál apostol Római levelének olvasása közben, amelyben szerepel, hogy „Az igaz ember hitből él (Róm.1,17).” Ebből arra következtetett, hogy az ember a bűnbocsánatot közvetlenül az Úrtól kapja ajándékképpen, nem pedig papi közbenjárásra. Megértette, hogy a középkori vallásos gyakorlat eltér a Biblia kijelentésétől. Ugyanis a vezeklési gyakorlatokban a zarándoklatokat több száz év alatt helyettesítették a pénzért vásárolható búcsúcédulák, amelyeket a szentatya hagyott jóvá. Mindez üzleti vállalkozássá vált, amiből a pápa komoly adósságait próbálták fedezni. Luther 95 tételében mutatott rá, hogy az egyházi méltóságoknak nincs joga Isten helyett megbocsátani a bűnöket. Valójában csak hit által lehet megragadni a feloldozás ajándékát – idézte fel a professzor. Az Ágoston-rendi szerzetes tételeivel eredetileg csak vitát kezdeményezett, nem volt célja új egyházat alapítani, de a katolikus egyház kiátkozta.

– A tettéért Luther Mártont először 1518-ban a Fugger Bankházban hallgatták ki Augsburgban, de nem került máglyára, mert megvédték a politikusok. Itt fogalmazta meg a Sola Scriptura elvét, hogy a hit igazságainak egyetlen forrása a Szentírás. Az akkori német fejedelmek egy része felismerte, hogyha Luthernek igaza van, akkor fölösleges finanszírozni a pápaságot. Az korlátozódjon csak Rómára és a többi ország legyen független tőle. 1521-ben Bölcs Frigyes szász választófejedelem segítségével Luther Wartburg várába menekült, ahol lefordította német nyelvre az Újszövetséget. Itt értesült róla, hogy Wittenbergben radikalizálódott a reformáció. Egyeseket máglyára vetettek és templomrombolásba kezdtek, kidobálták a szentképeket. Ekkor úgy döntött, hogy az életét kockáztatva is hazatér. Az események nyomán kezdte el megszervezni az intézményes protestáns egyházat. A szakadást ennek ellenére sem tudta megakadályozni. Voltak reformátorok, akik más következtetésre jutottak, ezért több protestáns felekezet alakult ki. A lutheránus egyház főleg Németországban és Skandináviában terjedt el széles körben – számolt be az egyháztörténész.

(A borítóképen: Luther Márton szobra Wittenbergben)