Matyó nő a városházáról

Címkék#szobor #Matyó asszony gyermekével #Hajdu Ildikó #Sóváry János szobra #Sóváry János #Miskolc #tanulmány #Herman Ottó Múzeum Évkönyve

A szobor történetét és egy korszakot segít megérteni Hajdú Ildikó tanulmánya.

Fotó: Bujdos Tibor

Tizenegyedik éve várja Sóváry János szobra, a gyermekét ölelő matyó asszony, hogy ismét a város megbecsült alkotása lehessen. 2010-ben vitték el a miskolci polgármesteri hivatalban akkor kezdődött építkezések miatt a belső udvarról, amelyet 1942 óta díszített.

A szobornak a jelen helyzetét leszámítva is története van, és ezt most Hajdú Ildikó muzeológus nagy érdeklődésre számot tartó tanulmánya segít megismerni. Témája a miskolci szoborállításban korszakhatárokat kijelölő alkotó és művészete. A Herman Ottó Múzeum 2019–2020-as évkönyvében olvasható írás messze túlmutat annak a megválaszolásán, hogy miként és miért került a városba a Matyó asszony gyermekével című szobor – a köztéri gyarapodást a városi lét összefüggéseiben, a fejlődés részeként mutatja be.

Két korszak határa

Miskolc első köztereinek megjelenésével párhuzamosan szobrok terén is dinamikus gazdagodásnak indult. A múlt század első felében még a politikai emlékműállítás volt a vezérelv. A sort a Róna József mintázta Kossuth Lajos-szobor nyitotta.

Csak a ’30-as években jelent meg a városban az első olyan szobor, amely már ténylegesen a díszítőszobrászat céljaival került elhelyezésre – foglalja össze a szerző.

Történetesen éppen Sóváry János művéről van szó: az Akt, vagy más néven Tavasz a tapolcai fürdő területén kapott helyet. Feltehető, hogy az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács ajánlásának lehetett szerepe a mű Miskolcra kerülésének. Tudott viszont, hogy a Matyó asszony gyermekével című alkotást kifejezetten az ő felhívásukra fogadta el a város, a költségeket közösen viselve a kultuszminisztériummal.

A város önálló akarata olyan kikötésekben fogalmazódott meg, mint hogy Sóváry Jánosnak személyesen is részt kell vennie a faragásban, illetve hogy nem készíthet máshová másolatokat. Ez utóbbit aztán nem teljesen sikerült elérni.

A kompozíció sorsa összeforrt a városháza régebb óta tervezett átalakításával, ezért szánták végül annak az udvarára. A munkálatokat lassította a háborús helyzet – bár a terveket 1941-ben bemutatta a művész, csak 1942 őszén avathattak, lényegében különösebb hírverés nélkül.

Kiviláglik a tanulmányból, hogy Miskolc két világháború közötti építészetére – a meghatározó városképre – a korszellemnek részben megfelelve a népi kultúra hatott. „A matyó nőt és gyermekét ábrázoló szobor a kor városi gondolkodásának egyfajta manifesztumaként is értelmezhető, amely ugyanakkor záróakkordjává válik e folyamatoknak.

A II. világháború végével az új politikai berendezkedés távolságtartással, elutasítással kezeli a korábbi szellemi áramlatokat” – olvashatjuk Hajdú Ildikó tanulmányában.