Szusi, szaké, cseresznyefa-virágzás

Még csak 14 éves gimnazista volt Nagy Boglárka, amikor elolvasta James Cla­vell A sógun című könyvét. Annyira nagy hatással volt rá a japán kultúra és világ, hogy elhatározta, megtanul japánul. Az érzés nemcsak fellángolás maradt, végzős gimnazistaként japán szakra adta be a jelentkezését, és fel is vették a Károlyi Gáspár Református Egyetem japán szakára.

– Harmadéves voltam, amikor megpályáztam egy Erasmus-ösztöndíjat, sikerrel. Az alapdiploma megszerzése után egy évre utazhattam el Oitába 2019 szeptemberében – mondja.

Bogi mindvégig blogot írt a kint töltött időkről, és lapunknak is szívesen mesélt. Nagy élmény volt, mondja, és elárulja, bármikor visszamenne, mert úgy érzi, még nem látott eleget. Ki tudja, mit hoz a jövő. Visszatérte után szeptemberben elkezdte a mesterképzést az egyetemen, azaz folytatja tanulmányait Japánról.

Más volt minden

– Mivel három éven át tanultam a nyelvet, nem ért kulturális sokként, amit kint tapasztaltam – mesél Bogi az első benyomásairól. – Azért első éjszaka felmerült: biztos, hogy normális vagyok? Hiszen annyira más volt minden... Aztán később egy percre sem bántam meg, hogy belevágtam. Mindenki nagyon kedves volt, mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, még úgy is, hogy a kintlétünk második felét már beárnyékolta a járványhelyzet.

Bogi egy egyetemi csoporttársával együtt érkezett az oitai egyetemre. A legdélebbi szigeten található a 400 ezres város, egyeteme gyakran fogad cserediákokat. Tanóráikon túl sok programot is szerveztek nekik, de mindemellett Bogi dolgozni is tudott.

– Egy 0–24-es élelmiszerboltban kaptam munkát napi 4 órában – meséli. Kicsit más volt, mint az itthon megszokott hasonló boltok. Postaként is működött, nyomtatni is lehetett és ebédelni is.

– Nagyon meglepődtek a vásárlók, amikor megláttak – mosolyog Bogi. – Egy szőke, európai lány, aki beszéli a nyelvüket.

A kisboltban ugyan gyakran dolgoztak diákok, de általában kínaiak, vietnamiak, japánok. A cserediákok közt egyébként is kevés volt az európai, alig tízen voltak az egész városban. Bogi szerint munkatapasztalat szempontjából is jó volt a boltban töltött 8 hónap, és a japán mindennapokban is benne élhetett.

– Kedvesek voltak és nagyon udvariasak – mondja. – Mindent megköszöntek, hajlongtak, és sokat segítettek.

Több idő kell

Kérdezzük, mennyire fogadták be, a japánokról ugyanis úgy tudjuk, elég távolságtartók. Bogi szerint ezzel nem volt gond, talán a nyelvtudása miatt. Szerinte kicsit több idő kell, hogy megnyíljanak. Most, hogy hazajött, kevésbé tartja a kapcsolatot kint szerzett barátaival, de még Magyarországon, az egyetemen ismert meg egy akkor ott vendégeskedő japán lányt, aki amikor megtudta, hogy Bogi kiutazott, felkereste őt odakint. Úgy beszélgettek, mintha nem telt volna el három év a találkozásuk óta, és azóta is jóban vannak.

– Jártam japán lakásban is, pedig ilyen szempontból nem túl vendégszeretők – mondja Bogi. Megjegyzi, azt tartják, mennyire egyszerűek a japán lakások, de úgy tapasztalta, nem feltűnően mások, mint az európaiak. Ami érdekes és jellemző, az a nagy fürdőszoba.

– Imádják a fürdést, a meleg vizet. Vannak is a városban úgynevezett onsenek, egyfajta közfürdő ez férfiaknak és nőknek külön, egy idő után mi is sokat jártunk oda. Ott például furcsa volt, hogy mindenki meztelenül fürdik, nekünk nehéz volt megszokni.

Közbeszólt a járvány

Bogi mesél a furcsaságokról, például hogy minden lány frufrut hord, és a ruháik zártak, sosem látszik ki a nagy melegben sem a válluk. Szeretik viszont a kislányos díszeket, a csatokat, masnikat, fodrokat. Kérdezzük, hordják-e a kimonót, mondja, előfordul, de a nagyobb hagyományos ünnepek a Covid miatt elmaradtak.

– Azt, hogy a másik oldalon közlekednek az autók, nagyon nehéz volt megszokni – mondja. Az ételeket is nehezen szerette meg, annyira mások. A szusi például a mai napig nem ízlik neki, de szerinte a japánok közül is sokan vannak vele így. Az egyetem menzáján ettek – rengeteg rizst –, de kedvencei a japán levesek lettek sok zöldséggel, tésztával, hússal.

– Nemcsak három fogás van, mint nálunk, hanem sokféléből lehet választani kisebb adagokat. Nagyon megszerettem az algalapba becsomagolt pici, háromszög alakú falatokat.

Kérdezzük Japán híres, nemzeti italáról, a szakéról is, ő megjegyzi, imádták. Nem annyira erős, mint a pálinka, kis kancsóban tették az asztalra, hidegen és melegen egyaránt fogyasztották.

Bogiék jártak Tokióban, Kiotóban és Oszakában, Nagaszakiban is, valamint a közeli Okinava-szigetre is elutaztak. Sok mindent láttak, de mint mondja, Japánból sosem elég. A koronavírus-járvány miatt azonban a második félév programjainak nagy részét már nem tudták megtartani.

– Már 2019 decemberében mondták, hogy legyünk óvatosak, mert van valami vírus, ami terjed. De nem gondoltuk, hogy ennyire komoly lesz – mondja. – A japánok egyébként is sokszor hordtak maszkot, így nem volt furcsa, hogy megszaporodott a maszkviselők száma. Később már nekem is hordani kellett a boltban.

A második félévben online oktatásra állt át az egyetem, és nem jöttek cserediákok a hazautazottak helyére. A programok megritkultak, bezártak a plázák, a mozik, sok tervezett fesztivál elmaradt.

– Amit nagyon sajnáltam, az a tradicionális japán cseresznyefa-virágzás. Ilyenkor a japánok kiülnek a virágzó fák alá, úgy gyönyörködnek a látványban. Most nem engedték őket. Nagy tervünk volt, hogy megmásszuk a Fujit, sajnos oda sem mehettünk fel a járvány miatt.

Kérdezzük, volt-e része földrengésben – nagyon gyakori arrafelé. Megtudjuk, igen, nem is egyszer, bár viszonylag jó helyen voltak. Volt egy nagyobb árvíz is a nyári esős idő alatt, de a természeti katasztrófákat nagyon jól kezelik, hiszen van benne részük bőven.

Bogi a nyár elején jött haza, de már visszavágyik. Ha végez, fordítóként, szakfordítóként szeretne dolgozni, biztosan nem jelent majd problémát az elhelyezkedés, hiszen a sok japán cég tárt karokkal várja az ezen a szakon végzetteket.

(A borítóképen: A japán tájhoz hozzátartozik a tradicionális építészet is)