Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek

A Húsvét alapvetően a keresztények megemlékezése Krisztus haláláról és feltámadásáról. Ezt az eseménysort mutatja be az egész „Nagyhét”, Jézus virágvasárnapi bevonulásától Jeruzsálembe, az elfogásán, megalázásán és kereszthalálán át a húsvéti feltámadásig. A feltámadásról, a húsvét jelentőségéről és az ünneplésről beszélgettünk Pál Tünde református beosztott lelkipásztorral, aki férjével Dandé András lelkipásztorral együtt gondozza a rájuk bízott Avas-Déli Református Egyházközséget, miközben három gyermeket is nevelnek.

Mi a jelentősége az egyház és a keresztény hívő ember számára a húsvétnak? Hol a helye ennek az ünnepnek az egyházi ünnepek sorában?

Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában „húshagyó” táplálkozási időszak után ezen a napon szabad először húst enni. Erre utal a magyar húsvét szó is: a hús magunkhoz vételének első napja. A Wikipédia szócikke is kiemeli, hogy a magyar nyelvben a húsvétnak nem sok köze van – legalábbis ami az elnevezést illeti – a kereszténység legnagyobb ünnepéhez, amely Jézus Krisztusnak, a Megváltónak a feltámadására emlékeztet. Pálnak, a korinthusi gyülekezethez írott levelében ezt olvashatjuk:

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.”

(1Korinthus 15, 14.)

Krisztus feltámadása nélkül – ahogy Pál apostol fogalmaz – nem csak az igehirdetésnek, prédikációnak sincs semmi értelme, de a hitünknek sincs. Ezért ez az ünnep a legjelentősebb az egyházban.

Vannak különbségek az egyes felekezetek, például a reformátusok és a katolikusok megemlékezésének módja között a húsvét kapcsán?

Jóllehet az ünneplésben az egyes keresztény felekezetek életében kialakultak különböző szokások, melyek nem csak országonként, hanem az adott országon belül is eltérhetnek, az ünnep középpontjában ugyanaz az Úr áll: a Feltámadt Jézus, aki a Krisztus! A készülődésünk egy folyamatos ráhangolódás a feltámadott Krisztusra és egyben a magunkba nézés időszaka is. A nagyheti események egyrészt szólnak a megmentő Istenről, rólunk emberekről, az önmagát feláldozó Krisztusról és a hitről. Húsvétkor egyszerűen hagyjuk, hogy átéljük és közel engedjük magunkhoz az Isten szeretetét.

Hogyan tudja egy gyülekezet megünnepelni a húsvétot a járvány árnyékában? Lesznek-e online istentiszteletek, alkalmak, tanítások?

Gyülekezetünkben igyekszünk végigjárni azt az utat, ami virágvasárnap veszi a kezdetét. Még akkor is, ha ez mind digitális formában történik. A gyülekezet átalakul egy virtuális közösséggé, a lelkipásztor pedig „villanypásztorrá”. Az embereknek ebben a helyzetben még inkább szükségük van a megerősödésre, elzártságukban sokkal inkább vágynak a közösség támogató erejére. Virágvasárnaptól húsvétig bezárólag minden nap online áhítattal és istentisztelettel szolgálunk, de nemcsak a lelkipásztorok, hanem gyülekezeti tagok is reggelente egy-egy igével erősítik a többieket.

Családos lelkipásztorokként hogyan ünnepelnek a gyerekekkel? Vannak-e saját szokásaik, hagyományaik? Amelyeket a járványügyi korlátozások most éppen akadályozhatnak is.

Lelkipásztorként az ünnepek a szolgálatokról, az istentiszteletekről, a következő alkalomra való készülődésről szólnak. Családos lelkipásztorként is ugyanez a feladatunk. Mivel a gyermekeink ebben nőttek fel, természetes számukra, hogy apa és anya az ünnepekkor „dolgoznak”. Számunkra talán nem ez a kirándulások, a nagy pihenések időszaka, de nagyon fontos a gyermekeinkkel megélt minőségi közös idő. Ilyenkor a közeli családtagok jönnek hozzánk, hogy együtt ünnepelhessünk, jókat beszélgethessünk a terített asztal mellett. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, rejtettünk el a kertben csokitojásokat is, melyeket a kutyával versengve kerestek meg. Az ünnep mindig kiemel a hétköznapokból, a megszokottból. Mind közösségi, mind családi szinten fontos számunkra, hogy minden külsőség közepette az élő Krisztusra figyeljünk, Őt ünnepeljük.