ballagási körkép

2021.05.21. 19:00

Most már ballaghatnak

A középiskolákban vegyes a kép, lesz, ahol júniusban búcsúznak el személyesen a végzősöktől.

Hegyi Erika

Ballagás a Mezőszél Utcai Általános Iskolából

Forrás: MW

Lehet ballagásokat tartani egy kormányrendelet szerint a középiskolákban és az általános iskolákban is bizonyos feltételek mellett. Igaz, a középiskolákban az érettségi előtt szokás megrendezni az ünnepséget, de a járvány ezt a szokást is átírta. Az intézményvezetőknek arra is ügyelniük kell, hogy csak bizonyos feltételekkel tarthatók meg a ballagások.

A jelenlegi szabályok szerint a ballagáson a meghívottak életkortól, a koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek. Annyi a megkötés, hogy ők az iskola zárt részeiben nem tartózkodhatnak. Az iskola igazgatója dönthet arról, hogy egy ballagó hány embert hívhat meg a szabadtéri ünnepségre. A meghívottak és a rendezvény résztvevői számára kötelező a maszkviselés, néhány kivételtől eltekintve.

Emellett a kormány nemrég arról is döntött, hogy az idén érettségiző középiskolás diákoknak szóbeli pótlóvizsgát kell szervezni, ha az írásbeli vizsgán vagy a gyakorlati vizsgán nekik fel nem róható okból távol maradtak. Az ehhez szükséges engedélyt az intézmény igazgatójánál kell kérelmeznie a végzős diáknak, és legkésőbb május 28-án 16 óráig elektronikus úton el kell küldenie az igazolására szolgáló dokumentumokat.

Családias hangulatban

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban tavaly is tartottak ballagási ünnepséget, osztályonként, családias hangulatban. Balla Árpád, az intézmény vezetője elmondta, ebben az évben is ezt tervezik, a szóbeli vizsgák napján, amikor a végzős diákok megkapják az érettségi bizonyítványukat. Az ünnepségen csak a szülők lehetnek jelen.

Mindenkinek fontos

– Nagy rendezvényre már nincs lehetőség, hiszen ahhoz komoly előkészületekre lenne szükség. Csak egy példa: egy éve nincs énekkar. Nehéz lenne úgy megszervezni színvonalas műsort, hogy az énekkar hosszú idő óta nem próbál, a tagjai nem találkoztak egymással. A négy végzős osztályunk különböző napokon szóbelizik. Tavaly is bensőséges hangulatú, kisebb ballagást tartottunk, de azért megadtuk a módját, hogy elbúcsúzzunk a végzősöktől. Ez fontos nekik is, de nekünk is. A pszichológiában veszteségnek nevezik, amikor a diákok elhagyják az intézményt. A tanáraiknak azért, mert látták felnőni, volt, akit 7.-es korától, másokat 9.-es koruktól, évekig részt vettek az oktatásukban, nevelésükben, és felkészítették őket a sikeres érettségire. Azt, hogy ezután nagyon ritkán látják majd őket, nem könnyű feldolgozni. Az osztályfőnököknek különösen, de a szaktanároknak sem. A diákok számára is ugyanilyen fontos a búcsúzás, hiszen az osztályközösség megszűnik, az élet szétszórja őket, soha nem lesznek mindannyian együtt – fogalmazott Balla Árpád.

A szóbeli érettségikkel kapcsolatban elmondta, bár az idén is csak írásbeliket lehetett tartani, de vannak kivételes esetek. Náluk a hittan tantárgyból például csak szóbeli van, testnevelésből is gyakorlati és szóbeli vizsgán bizonyíthatnak a diákok, és akadhat olyan eset is, amikor valaki az írásbelin nem érte el a 25 százalékot. Ilyenkor szóbelin javíthat. A gimnáziumban öten javítanak matematikából és egy páran angolból. Olyan esetük azonban nem volt, hogy valaki hiányzott volna az írásbeliről, bár a gyerekeket megkavarta egy kicsit, hogy az első héten 9-kor kezdődött az írásbeli, a második héten viszont már 8 órakor.

Az általános iskolákban június közepén esedékes a ballagás, tavaly a legtöbb helyen elmaradt az ünnepség. A miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában az elmúlt évben egyházi rendezvény keretében búcsúztak a diákoktól, mert erre lehetőség volt.

Még változhat

Mariscsák István, az iskola igazgatója elmondta, a napokban döntik el a tantestülettel, hogy milyen módon tartsák meg az idei ballagást. Több kérdés is felmerül, például hogy kint vagy bent rendezzék, egy diák hány hozzátartozót hívhat, kell a vendégeknek védettségi igazolvány.

– Az is lehet, hogy amikor meglesz az ötmillió beoltott, újabb enyhítések lépnek életbe, és változnak a mostani szabályok. A végzős diákoknak szükségük van a ballagásra. Ez egy gesztus, amivel kiengedjük őket az életbe – fogalmazott az igazgató.

Kérdeztünk állami gimnáziumokat is. Vegyes a kép, van, ahol tartanak júniusban ballagást, máshol nem terveznek ilyet.

(A borítóképen: Amikor még lehetett ballagni: nyolcadikosok búcsúznak iskolájuktól 2019-ben)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában