Kék színbe öltözött az encsi galéria

„Kékbe öltöztetve” címmel rendeztek kiállítást Encsen, a Városi Galériában. A kékfestés és a Finkei család történetét bemutató tárlat a magyar és szlovák határ menti régiók fejlesztésére irányuló Interreg program keretén belül a Kékfestő – farmermonarchia projekt része. Az augusztus 11-ei megnyitón a Csikuska Kulturális Egyesület növendékeinek népzenei produkciója fogadta a megjelenteket, majd Encs polgármestere, Mikola Gergely mondott köszöntőt. Bodnár Mónika, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa előadásában áttekintette a kékfestés több évszázados történelmét, kiemelve a Finkei családot, amely Szepsiben űzte a mesterséget. A látogatók a kiállítópanelek által szöveges formában, képekkel illusztrálva ismerhetik meg a kékfestés történetét és munkafolyamatát. Ez utóbbit látványos maketteken keresztül is nyomon követhetik az érdeklődők. A kiállítást a testvérváros Szepsiben már bemutatták, most Encsen látható augusztus 30-áig, megtekintése ingyenes.

Közös pályázat

Mikola Gergely, Encs polgármestere a kiállítással kapcsolatban lapunknak elmondta, Szepsi és Encs az elmúlt időszakban közös gazdasági beruházások mellett kulturális téren is próbálja erősíteni a testvértelepülési és határon átnyúló kapcsolatait.

– Ennek jó példája, hogy az Interreg-kisprojektalapból közösen pályáztunk a „Kékfestő – farmermonarchia” című projektünkkel, amelyre kicsit több mint 41 ezer eurót nyertünk. A pályázatunk két lábon áll. Főbb tevékenysége a kékfestéssel összefüggő kutatások lebonyolítása, szakmai feldolgozása és bemutatása különböző fórumokon. A Finkei család történetét és a kékfestés eljárását júliusban Szepsiben, most augusztusban pedig Encsen ismerhetik meg az érdeklődők. Érdekesség, hogy a környéken több településen, mint például Abaújszántón is megjelent ez az eljárás, azonban Encsen nem találtuk nyomait. Encs mint partnertelepülés az abaúji népi mesterségeket, az abaúji szőtteseket kutatja és dolgozza fel. Ennek eredményeiről kiadvány jelenik meg, majd kiállítással színesítjük a két település mindennapjait. Próbáltunk minél több, a lakosságot bevonó programot is hozzárendelni a pályázathoz, így Encsen tartottuk meg augusztus 21-én a hagyományőrző napot Abaúji mesterségek címmel, ahol kézműves-foglalkozásokkal, kulturális programokkal, népi ételek kóstoltatásával próbáltuk kicsalogatni az embereket, hogy őrizzük, ápoljuk együtt a hagyományainkat. De nem csak helyben szeretnénk népszerűsíteni a projektet, ezért nemzetközi versenyt hirdettünk meg a kutatások alapján. Ajándéktárgyak és helyi márka grafikai megtervezése a cél, amelyekből olyan tárgyakat, például bögrét, pólót, könyvet készítünk, amelyek ott vannak velünk a mindennapjainkban, visszahozva életünkbe a régi, helyi hagyományainkat – fogalmazott Mikola Gergely.

Mint mondta, az abaúji szőttesekkel kapcsolatos kutatásaik alapja Szabó Sándorné Erzsike néni gyűjteménye és munkássága volt.

Abaúji virágok

Erzsike néni ma 93 éves. Férjével, Szabó Sándorral a ’70-es évek végén kezdett el aktívan tevékenykedni a díszítőművészeti mozgalomban, de fiatal korától szeret kézimunkázni, 1968-ban szakkörvezetői képesítést szerzett. Több mint 40 éve, 1979-ben hirdették meg első alkalommal szakmai vezetésükkel Encsen az „Abaúji virágok” díszítőművészeti pályázatot, és megrendezték az összegyűjtött szőttesekből, textíliákból az „Abaúji virágok” díszítőművészeti kiállítást, amely Erzsike néni védnökségével, szakmai irányításával három évtizedes hagyományt teremtett Encsen és a Hernád völgyében. Kezdetben férjével együtt, majd később egyedül gyűjtötte a szőtteseket, melyek valószínűleg elkallódtak volna. Abaúji szőttesekből 150 darabot is meghaladó gyűjteménye van.

Könyv alakban is

Szabó Sándorné a felszedett csíkokból 245 mintát rajzolt le, amelyek könyv alakban is megjelentek, először 1992-ben, majd második kiadásban 2000- ben. Az abaúji szőttesek bekerültek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei értéktárba is, a munkákból többször rendeztek már kiállítást a térségben.

A megyei értéktárba javasolt darabok csepűből, szöszből és szálból készültek.

A kenderből ugyanis minőségileg háromfajta fonalat készítettek, a „szál” a legvékonyabb, a „szösz” a vastagabb és a „csepű” a legdurvább. A csepűből szőtték a zsákot, a ponyust, a szöszből a törlőket, lepedőket, a szálból, pedig a díszítőterítőket. A szőttes a 20. század első negyedéig a népi élet teljes vertikumában megjelent, a születéstől egészen a halálig, így motívumaival „elmesélve” az adott nép életét.

(A borítóképen: A Csikuska Kulturális Egyesület növendékeinek népzenei produkciója a megnyitón)