Az Oscar-díjért versenyzik Bergendy Péter filmje

Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-verseny „nemzetközi film” kategóriájának nevezettjei között. A magyar mozifilm az A kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, világszerte megvásárolták a forgalmazók. A hazai mozikban október 28-tól lesz látható.

A rendezőt, Bergendy Pétert kérdeztem.

Milyen reményekkel fogadta a hírt?

Meg se fordult a fejemben, hogy ilyen megtiszteltetés érhet minket. A Nemzeti Filmintézet ezzel a döntésével a miénket választotta az idei év legjobb magyar filmjének, méltónak találva arra is, hogy nevezze a külföldi filmeknek járó Oscar-díjért zajló versenybe. Úgyhogy nagyon örülök, és hálás vagyok.

Miért mondja, hogy meg sem fordult a fejében ez a lehetőség? Hiszen bár a film csak ezután kerül a magyarországi mozikba, eddig sok fesztiválon bizonyított.

Ez így van. Csak általában a magyar döntnökök igazi művészfilmeket szoktak jelölni az Oscar-díjra. Bár az Oscar elsődleges célja nem a művészfilmek, hanem a jó filmek díjazása. Úgyhogy ha most egy műfajfilm, egy zsánerfilm kerül versenybe, az jó: a közönségnek készült filmet neveznek.

Befolyásolja-e a nyerési esélyeit, hogy horrorfilm? Nem gyakran osztanak Oscart ebben a műfajban. Igaz, nem is példa nélküli.

A miénk klasszikus kísértetfilm. Szerintem magán is viseli ennek minden rá jellemző jegyét. Mivel az emberi lélekbe és a tudattalanba merül, örök érvényű, mindannyiunk számára élő és érthető szimbólumokat használ, ezért bízom benne, hogy elnyeri a kinti közönség tetszését is. Már csak azért is, mert a filmjeimet általában szeretik Amerikában. Ezt talán így ki is lehet mondanom: A vizsga Arany Hugo-díjat nyert, a Trezort Emmyre jelölték. Örülnék neki, ha ezt a filmet is jól fogadnák Amerikában.

Nyolcévnyi küzdelem és rengeteg kompromisszum árán készült a film – ezt nyilatkozta. Mi az, ami miatt megérte eltökéltnek lennie?

Mindenféle filmműfajt kedvelek. A horrorfilm talán azért áll közelebb hozzám, mert a diplomamunkámat is a horrorfilmek szimbolikájából írtam. Ez kicsit az én keresztem lett, hogy nekem horrorfilmet kell itthon rendeznem, ha már eddig nem készültek ilyen filmek nálunk. A világban a horror egy a többi filmes műfaj közül. Nem számít elítélendőnek. Nálunk azt szokták mondani: nem hordoz művészi értékeket. Ami nem igaz, hiszen emberi értékeket hordoz. Szerintem a mi filmünkben is megvan ez – nem véletlen, hogy már az elkészültét is támogatta a Nemzeti Filmintézet.

De miről szólt a küzdelem? Azt kellett elfogadtatni, hogy ez a műfaj a magyar film történetében is létjogosult? Vagy a történet útját kellett egyengetni?

A kettőnk történeteként adtuk be egy közönségfilmes pályázatra Hellebrandt Gábor kollégámmal, kreatív alkotótársammal. Nyertünk. A kezdő lépés jó volt. Csak azután a döntnökök elgondolkodtak, akarnak-e egy ilyen trancsírozós műfajt támogatni. Ez nem szokás nálunk. Miután képzőművészeti utalásokkal, filmes példákkal mutattuk be, milyen minőségi filmet szeretnénk, és elkészült a forgatókönyv is, meggyőztük őket: érdemes lesz támogatni. Érdemes lett – a magyar film hírét vittük a világban. A magyar bemutatót követően moziforgalmazásba kerül például Latin- és Észak-Amerikában, Ázsiában, francia és német nyelvterületen. Szóval: viszik, szeretik. Megérte, hogy ilyen kitartóak voltunk, és sokat dolgoztunk rajta. A stáb lelkesedése segített, hogy abból a keretből, amit rákölthettünk, olyan film szülessen, ami a nagy költségvetésű amerikai filmekkel is felveszi a versenyt.

Lelkesedés és felfoghatatlan mennyiségű utómunka: 524 snittben vannak olyan részletekig alapos trükkök, mint például hogy fénytelen legyen a holtak szeme.

Egy évig tartott a film utómunkája. Huszadik század eleji falut találni nem lehet. Mindenféle házakat kellett kiretusálni a képből. Bele kellett nyúlni a környezetbe, hogy hihető legyen: abban a korban játszódik a történetünk. És vannak a trükkök: árnyalakok, kísértetek, lebegő emberek. Remélem, a nézőknek nem az lesz a szembetűnő, hogy milyen sokan dolgoztak a hatáson, hanem látnak majd egy korabeli – én így gondolom: szépen megcsinált – filmet.

Mi az oka, hogy az öné előtt nem készült ilyen magyar film? Miközben a világban kedvelt a műfaj, itthon mostanáig kellett várni az első kísértetfilmre.

Az előző rendszerben burzsoának tartották ezt a műfajt. Rajta ragadt, hogy nem jó valami. Más talán nem volt ilyen kitartó. Nem tudom. Így jött össze.

Elsőnek lenni – mit jelent az ön számára? Úttörőséget?

Az elsődleges célunk az volt, hogy a fősodorba illeszkedő kísértetfilmet csináljunk. Nem akartuk a világot megváltani vele. Olyan filmet szerettünk volna, amit az emberek megnéznek a mozikban. Persze azáltal, hogy a miliő magyar, hogy a magyar történelem legfájdalmasabb korszakára és az első világháború utáni spanyolnáthajárványra rezonál a film, többletjelentése is lesz. Valamelyest érdekesebb, igazi európai film lett belőle. A benne megjelenő pszichológiai archetípusok is különlegessé teszik.

Nagyon rémisztőnek szánta: 10-es skálán 9-10-esnek. Olyan is lett?

Embere válogatja. Lesznek, akiket nem érint meg ez a fajta világ. És lesznek, akiknél mélyre hat: a szó legigazibb értelmében élvezni fogják, és borzonganak majd tőle.

Post Mortem

Az első világháború véget ért. A spanyolnáthajárvány lecsendesedett. De sok halott temetetlenül maradt, és ők a mi világunkban rekedtek. És egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat. 1918 fagyos telén Tomás (Klem Viktor), a fiatal vándorfotós abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, és ő elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk. De veszélyes terepen jár: minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki. A kísértetek nem akarnak békében élni az élőkkel.

(A borítóképen: Bergendy Péter: „Olyan filmet szerettünk volna, amit az emberek megnéznek a mozikban”)