Egyedülálló barlangrendszer, marasztaló tapolcai éjszaka

Ahogy korábban már írtunk róla Lillafüred kapcsán, egy felmérés szerint Miskolc imázsának gerincét három városrész, Miskolctapolca, Diósgyőr és Lillafüred adja.

Mostanában kel új életre ezek közül Miskolctapolca, melynek története korábban is hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított volt, de egy dolog mindig is dominált itt: a víz, amely a maga nemében nem csak az országban, hanem az egész világon egyedülálló.

Amíg a meleg vizű források az őskorban a védelmet és az életben maradást, úgy a későbbi korok látogatóinak a pihenést, kikapcsolódást, vagy éppen a gyógyulást jelentették. Jól mutatja ezt az is, hogy azokban a víz által kivájt barlangrendszerekben fedezték fel az ősember nyomait, amelyeknek egy részét ma már a Barlangfürdő vendégeként csodálhatjuk meg. De jelzi a hely megnevezése is: a délszláv Toplica szóból eredő Tapolca „meleg vizet” jelent. Ugyanígy a tapolcai források vizeit összegyűjtő és azt elvezető Hejő patak elnevezése is sokatmondó, ugyanis a „hévíz” és a „folyó” szócskák összeolvadásából keletkezett, így jelentése „meleg folyó”.

Érthető, hogy városunk névadója, a Bors-nembeli Miskóc (Miskolc) ezt a területet jelölte ki nemzetségük központjának, ahol monostort is létesített, mely egészen a 16. századig működött, és felvirágoztatta Miskolctapolcát. Sajnos a mohácsi vészt követő időkben a monostor elpusztult, Tapolca elnéptelenedett, azt visszahódította a természet.

Egyes 16. századi leírások szerint a melegvizes forrásokat használták a törökök fürdőzésre, ahogy később az itt megforduló császári csapatok vagy a környéken megtelepedő görög kereskedők is, s szomszédos településeken élők is jártak ide betegségeiket kúráltatni a gyógyvízzel. Fürdő azonban csak a 18. században létesült a meleg vízű források mellett. Ez akkor egy nagyobb és két kisebb gőzfürdőből állt.

A közeli Miskolc városa a 19. század végén, 20. század elején vetett szemet a településre. Amellett, hogy komoly turistaparadicsomot szerettek volna kialakítani Tapolcán, a város gyógyírként tekintett a tapolcai vízre, amely megoldhatja az ivóvízellátási problémákat.

A 20. század elején alakultak ki Miskolctapolca mai arculatának alappillérei: a termál- és a szabadtéri strandfürdő, az egyedülálló növényvilággal körülölelt csónakázó tó, vagy a turizmust kiszolgáló vendéglátó létesítmények. A különböző építkezések hozták magukkal azokat a régészeti feltárásokat is, amelyek segítenek a hely őstörténetének rekonstruálásában.

Az 1920-as évek végére, 1930-as évek elejére Miskolctapolca egy megfelelő infrastruktúrával rendelkező üdülőhellyé nemesült, az akkori városvezetés ugyanis a régió turisztikai központjává akarta tenni Miskolcot és környékét (ezen elképzelés mentén valósult meg az 1930-ban átadott lillafüredi Palotaszálló is).

A régi fürdőépület 1939-es elbontásával megkezdődött a termálfürdő korszerűsítése is, melynek megnyitására két évvel később került sor. Azonban a tapolcai barlangokat már 1928-tól vizsgálta az a Pávai Vajna Ferenc, aki a lillafüredi kútfúrásokat is végezte. A mérnök ekkor fogalmazta meg, hogy az üregeket bejárhatóvá kell tenni, mert lehetséges, hogy azok olyan hosszas rendszert alkotnak, amik igazi turisztikai attrakciót jelenthetnek, akár szárazon, kirándulóhelyként, akár vízzel megtelve, fürdőként funkcionálva. Pávai nem is tévedett, a tapolcai hegyekben megbúvó barlangrendszer – amelyekben 30 ˚C-os víz folyik – Európa-szerte egyedülálló.

Néhány száz méterrel arrébb nyílt meg 1923-ban a környék első strandfürdője, ugyanabban az évben, mint a ma már szintén nem látható Anna Szálló. A strand fénykorát az 1980-as években élte, csakúgy, mint a szomszédos Juno szálló. Ekkor épült meg a szálló és a strand közötti területen a gyermekstrand, ahová egy fahídon lehetett átsétálni.

„A terület 1934-es üdülőhellyé válásával kiépült az az infrastruktúra, ami valóban „világfürdővé” tette Tapolcát. A korábban Görömbölyhöz tartozó üdülőhelyet – a Nagy-Miskolc-koncepció részeként – végérvényesen is Miskolchoz csatolták 1950-ben, így a második világháborút követő szocializmus időszakában egy igazi turistaparadicsomot ismerhetett meg az, aki ide látogatott. A különleges flórával körülölelt csónakázótó, a barlang- és a strandfürdő, valamint az ezeket körülvevő számtalan szálló- és szórakozóhely igazán komplex kikapcsolódást nyújtott az itt üdülőknek.

De nem csak a turisták szerettek itt időzni. Mi, miskolciak édes nosztalgiával gondolunk vissza azokra az időkre, amikor nappal a fürdők vendégszeretetét élveztük, majd egy pillanat alatt köszöntött ránk a marasztaló tapolcai éjszaka. Ki ne emlékezne az Annára, a Junora, az Édenre, a Kisvadászra vagy éppen a Sziget Presszóra, a hajnalig tartó táncok, randevúk vagy beszélgetések kultikus színhelyeire!” – olvashatjuk a mitmiskolcadhatott.blog.hu-n.

Felhasznált források:

https://miskolcadhatott.blog.hu/2019/12/04/ahol_a_ko_szalad_es_a_viz_marad https://miskolcadhatott.blog.hu/2019/12/17/a_miskolciak_vilagfurdoje

Dobrossy István (2000): Tapolca. In: Miskolc írásban és képekben 7.

Keresztury Ágnes (2016): Barangolás a barlangfürdő múltjában

http://www.barlangfurdo.hu/furdotortenet